Sok sörnél hamar összeesik a hab, még mielőtt az ember felhörpintené az első kortyot.
A rendőrségnek ideiglenesen le kellett zárnia a világ egyik legismertebb népünnepélyét.
Könnyen felszaladnak a kilók a mindennapos fogyasztásával, és más súlyos következményei lehetnek ennek a szokásnak.
Az az alkohol, amit különösen kedvelünk, elárulhat valamit az életmódunkról - derül ki egy új kutatásból.
Dieter Reiter müncheni polgármester két ütéssel csapra verte az első söröshordót, és ezzel a hagyományos aktussal nyitotta meg szombaton az Oktoberfest sörfesztivált Münchenben.
Az Európa-bajnokság hamarosan kezdődik, és hangolódnak az angol szurkolók is.
Érdemes idézőjelesen a korsókba kapaszkodni, mert egy friss tanulmány szerint a klímaváltozás nem csak a sör mennyiségének fogyatkozását eredményezheti, hanem az ital jellegzetes ízének elvesztését is.
Aki szereti a sört, már biztosan sejti, hogy ez az ital egy igazi csoda nedű.
A mai magas, hengeres erjesztőtartályok, amelyek korábban a sörfőzdék rövidebb kádjait váltották fel, általában negatívan befolyásolták a keletkező sör ízét.
Régóta megy a vita arról, hogy az alkoholfogyasztás kis mértékben mennyire egészséges.
2008 óta minden év augusztusának első péntekén hirdetik meg a sör világnapját azzal a céllal, hogy összehozzák a sört szerető baráti közösségeket
Aki szereti a sört, már biztosan sejti, hogy ez az ital egy igazi csoda nedű, de egészen biztosan nem tudja, mi mindenre jó még azon kívül, hogy folyékony kenyérként fogyasztjuk.
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban
A nyári hőség közepette bárkinek jól esik időnként egy-egy pohár sör.
Sokan nem is sejtik, hogy a sört a koccintáson kívül még mennyi mindenre lehet használni - pedig a folyékony kenyér igazán sokoldalú ital.
Várandósság alatt nem ajánlott az alkoholfogyasztás, de vajon az alkoholmentes sör jó alternatíva lehet a kismamák számára?