Ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában.
Kiemelte, hogy az Oroszország ellen védekező Ukrajna már bebizonyította, hogy készen áll a NATO-csatlakozásra, és értékes tagja lesz a szövetségnek.
A 80 éves amerikai elnök kedd reggel közölte a hírt.
Az Egyesült Államok változatlanul tartja magát az egy Kína politikához.
Közölte: az EU egymilliárd euróval finanszírozza a lőszerszállítási költségek egy részét, ebből az összegből 600 millió eurót már felhasználtak
Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.
Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy Szudán összeomoljon, mivel az sokkhatásokhoz vezetne egész Afrikában
Az ítéletekről szóló egyezményt 2019-ben írták alá.
Kína párizsi nagykövete megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását.
Az amerikai választók többsége nem szeretné, hogy Joe Biden újra induljon az elnökségért.
A rakományt és az utasokat illetően nem közöltek részleteket.
Azt nyilatkozta: „nem szabad elfelejteni, hogy az ukránok valójában oroszok”.
A 120 tagú városi tanács 73 képviselője támogatta a döntést.
A miniszter szerint Ukrajna NATO-csatlakozásának nem szolidaritásból, hanem „hideg fejjel és meleg szívvel” születő döntésből kell megtörténnie.
Ez az első látogatása az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta az ukrán fővárosban
Semmiféle dél-koreai törvény nem tiltja a fegyverszállítást háborúban álló országnak.
„Az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni, különben a béke soha nem lesz teljes” – tette hozzá.
Körülbelül 16 ezer gyermeket deportáltak.
Kínával való szakítás nem életképes, nem kívánatos és nem is célszerű - jelentette ki Ursula von der Leyen
Ez volt az első alkalom 2012 óta, hogy az ukrán külügyminiszter hivatalos látogatásra Irakba érkezett.
Emmanuel Macron francia elnök megérti a nyugdíjreform ellen tüntető franciák dühét, hétfői televíziós beszédében ugyanakkor védelmébe vette a két napja kihirdetett jogszabályt.
Angela Merkel előtt csak ketten kapták meg.
„A világon senki sem akar egy újabb blokkosodással járó konfrontációt” – nyilatkozta Annalena Baerbock.
Februárban Németország biztosította a legtöbb, 25 125 ideiglenes védelmi státuszt az ukrajnai menekülteknek.
Hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén.
Németország végleg leállította atomerőműveit.
Minél fejlettebbek a szomszédos földrész országai, annál kevesebb migráns indul útnak - közölte Szijjártó Péter
„Egy ember akár már holnap véget vethet a háborúnak” – jelentette ki pekingi látogatásán Baerbock.
Oroszország washingtoni nagykövete arra tett javaslatot, hogy csökkentsék az Oroszországba akkreditált amerikai tudósítók számát.
Ha Peking nem járul hozzá az orosz hadsereg ukrán területekről való kivonásán alapuló politikai megoldás megtalálásához.