Kínai–amerikai kapcsolatok. Illusztráció
Kínai–amerikai kapcsolatok. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Az Egyesült Államok változatlanul tartja magát az egy Kína politikához, nyitva tartja a kommunikációs csatornákat Kínával, a jövőben megvalósul a két ország elnökének telefonbeszélgetése és több amerikai kormánytag látogatásáról is zajlanak egyeztetések - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfőn.

Hirdetés

John Kirby sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy Joe Biden amerikai elnök akkor beszél a kínai elnökkel, Hszi Csin-pinggel, amikor az mindkét félnek "megfelelő" lesz. Megállapította, hogy a két politikus könnyen szót ért egymással, tekintve, hogy régóta ismerik egymást.

Arról is beszámolt, hogy konkrét egyeztetések zajlanak kínai illetékesekkel Janet Yellen pénzügyminiszter és Gina Raimondo kereskedelmi miniszter kínai látogatásáról, és utalt arra, hogy várakozással tekintenek Antony Blinken külügyminiszter közelgő kínai útja elé is. Az amerikai diplomácia vezetőjének látogatását február elején halasztották el az Egyesült Államok területe fölött felfedezett kínai megfigyelő léggömb miatt.

A fehér házi illetékes szavai szerint az Egyesült Államok bármikor és feltétel nélkül hajlandó tárgyalásba bocsátkozni Észak-Koreával is a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítéséről.

Hirdetés

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban John Kirby azt mondta, hogy változatlanul nem szerepel a napirenden F16-os vadászrepülőgépek szállítása Ukrajnának, de "szinte minden nap" egyeztetnek az ukrán illetékesekkel.

A NATO főtitkárának azon bejelentésére, miszerint a NATO-tagállamok megállapodtak Ukrajna felvételéről a szervezetbe, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője annyit mondott: az Egyesült Államok abban hisz, hogy "a NATO ajtaja nyitva áll", ugyanakkor megjegyezte, jelenleg arra fordítják a figyelmet, hogy Ukrajna sikeres legyen a hadszíntéren, és megőrizhesse függetlenségét egy most zajló, nagyon véres és erőszakos támadással szemben, amely területi integritása ellen zajlik.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyesült államokbeli látogatásáról azt mondta, hogy miután Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnökségét tölti be, az ezzel kapcsolatos eljárást az Egyesült Államok mint az ENSZ-nek otthont adó ország tiszteletben tartja, és pusztán csak erről szól az orosz kormánytag látogatása.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.