Oroszország jelenleg havonta több katonát veszít el, mint ahányan bevonulnak a hadseregébe.
Az ukrajnai háború legalább 400 milliárd dollárba kerülhet a világgazdaságnak ebben az évben (ez most nagyjából 140 ezer milliárd forint)
Az ukrajnai háború miatt a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) minden versenysorozatából kizárta az orosz és a fehérorosz csapatokat
Zelenszkij készen áll a Krím félsziget és a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok sorsának kompromisszumos rendezésére
Zelenszkij hangsúlyozta, az ukránok soha nem fogják elfogadni a megszállást, s ha az orosz csapatok elfoglalják Ukrajna összes városát, partizánháború lesz
Oroszország hibát követett el az Ukrajnával folytatott tárgyalások során, amikor ultimátumokat adott a háború befejezésére, Ukrajna nem fogadja el azokat – jelentette ki Mihajlo Podoljak
Akár kétmilliárd eurónak megfelelő összeget költhet Lengyelország a jelenleg már az egymillió főt is meghaladó ukrajnai menekültcsoport befogadására
A Gazprom eleget tesz a külföldi fogyasztók gázszállítási igényeinek, és biztosítani kívánja a hosszú távú szerződésekből eredő kötelezettségeinek teljesítését
Az ideiglenes szállást biztosítóknak informálniuk kell a 18–60 év közötti, más megyéből érkezett férfiakat, hogy érkezésük után 24 órán belül meg kell jelenniük a hadkiegészítő parancsnokságon
Tíz teherautó humanitárius segélyt adományozott a nehéz helyzetben lévő régiók támogatására magyar kormány
Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is békét szeretne, azt, hogy mielőbb véget érjen a háború Ukrajnában
A kistérség iskoláiban egy héttel meghosszabbították a szünidőt, mivel számos pedagógus vesz részt a belső menekültekkel és a humanitárius segélyekkel kapcsolatos folyamatokban
Az ukrajnai háború kezdete óta eltelt tizenkét napban egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámította magát - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök
Új gazdasági világrend van kialakulóban egy német tőzsdei elemző szerint: a koronavírus járvány és az orosz-ukrán háború után az európai piacok kényes egyensúlya végleg felborult
Szerinte baloldal a fegyverek vagy magyar katonák háborúba indítását szorgalmazó nyilatkozataival csak olajat önt a tűzre
A rutinellenőrzés során a rendőrök a golyóálló mellények és az „adományok Ukrajnának” feliratú csomagok között találtak rá a drogra
A pénzt a gazdasági vészhelyzetből való kilábalás finanszírozására fordíthatja az ukrán kormány
Szerinte, a legnagyobb létesítmények újjáépítése egy-két évig fog tartani majd
Az ukrán Miniszteri Kabinet a hadiállapot idején engedélyezte, hogy a katonák úgy is házasságot köthessenek választottjukkal, ha nincsenek jelen a szertartáson
A Gazprom időben, hétfőn visszafizette eurókötvényét, a Rosznyefty hitelezői viszont vasárnap óta várnak a pénzükre
Kárpátalján illegális fakitermelőket lepleztek le a hatóságok. Gépkocsijukat és felszereléseiket lefoglalták, őket pedig katonai nyilvántartásba vették
Ingyenes online jogklinikát fejlesztett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek egy magyar jogi digitalizációs platform a határon át érkezők számára
A férfiak illegális határátlépéssel akarták elkerülni a katonaságot
Zelenszkij kijelentette: nem mozdul az ukrán fővárosból
A hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva azt közölte, hogy több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának
Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős SIM kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe
Egy ukrán katona - szerződéses katona, önkéntes, sorkatona - egyenlő tiszteletet és méltó gondoskodást érdemel - jegyezte meg a Védelmi Minisztérium vezetője
A foglalkozások teljes mértékben ingyenesek
Olaf Scholz elutasította azokat a követeléseket, amelyek szerint az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat ki kell terjeszteni az energiaszektorra
Ukrajna visszahívja a világ békefenntartó misszióiban dolgozó összes katonai személyzetét
A magyar származású hősi halott családjának Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma támogatást nyújtott