Harmincegy kiló kannabisz az Ukrajnának szánt humanitárius segélycsomagban
 / Kékfény

Délnyugat-Franciaországban, a Pireneusok közelében fekvő településen, Bayonne-ban a francia rendőrök rutinszerű közúti ellenőrzés során vasárnap három lengyel fiatal járművét állították meg. Igazoltatás közben a férfiak elmondták, hogy Spanyolországból érkeztek, és Ukrajnába szállítanak humanitárius adományt - írja a konzervatív Valeurs actuelles. 

Hirdetés

A furgon és a segélyszállítmány átvizsgálásakor a francia rendőrök a 14 golyóálló mellények és az „adományok Ukrajnának" feliratú csomagok között 31 kiló kannabiszt is találtak - írja az Origo.

Az adományok között lapuló tételről még nem derült ki, hogy az is az Ukrajnának szánt humanitárius segély része volt-e, vagy a karitatív megmozdulás csak egy jól kiötlött fedőakció volt a marihuána Lengyelországba juttatása céljából. 

Az esetről beszámoló Europe1 rádió értesülései szerint a furgon vezetőjét három hete már nyakon csípték a francia vámosok,

Hirdetés

amikor a lengyel sofőr elfelejtette bejelenteni a nála lévő 16 ezer euró készpénz szállítását. 

A francia igazságügyi minisztérium közlése szerint kábítószer-csempészésért akár 10 év börtön és 7,5 millió euró pénzbírság is kiszabható Franciaországban. 

Bűnszövetkezetben végrehajtott akcióért pedig már 30 év börtönre is számíthatnak az elkövetők. 

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.