Ingyenes online jogklinikát fejlesztett a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek egy magyar jogi digitalizációs platform a határon át érkezők számára.
Az ukrán-orosz háborús helyzet menekültjei számára olyan felületet fejlesztett a Legisly csapata,
amely ingyenesen köt össze önkéntes joghallgatókat és jogászokat a konfliktus miatt menekülő embertársainkkal.
A határ mentén kilométeres sorok alakultak ki és az egyik legnagyobb hiány a jogi kérdésekkel kapcsolatosan merül fel, ezekre ugyanis helyben nem született megoldás.
Március 5-én a szervezet lvivi vezetőjével, Giuliano Stochino-Weiss-el történt egyeztetést követően jelezte, hogy ez a fajta nemrég indult "soft" segélyezési forma jelenleg talán a legfontosabb, s ezek közt a jogi ismeretek átadása mind között kiemelkedik.
Az első napon közel heti 100 órányi (!) önkéntes jogi segítségnyújtást gyűjtöttek össze, a csapat azonban most további önkénteseket vár,
akik az előre összeállított joganyag tanulmányozása után okostelefonról/tabletről/számítógépről online tudnak segíteni szabadidejükben gyakorlatilag bárhonnan.
A jogklinika a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet határon innen és határon túli információs pontjain kezdi meg működését a hét elejével. Elsősorban joghallgatókat és végzett jogászokat keresnek, további információkat az alábbi felületen érhetőek el.
Dr. Tóth Levente
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.