ITM: biztonságosan juthatnak előre fizetős SIM kártyához az Ukrajnából menekülők

MTI

 / Közélet

Magyarország lakhatással, élelemmel, ingyenes utazással és számos egyéb módon segít a bajbajutottaknak.

Hirdetés

Az Ukrajnából érkezők a hátrahagyott vagy más irányba útnak indult családtagokkal való kapcsolattartásban is támogatásra szorulhatnak. Egy friss veszélyhelyzeti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók úgy lássák el a menekülőket előre fizetős SIM kártyákkal, hogy azok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe - tájékoztatott keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), írja az MTI.

Több mobilszolgáltató jelezte, hogy előre feltöltős SIM kártyákat osztana az Ukrajnából menekülőknek.

A kezdeményezés azzal a biztonsági kockázattal jár, hogy a megsegítettek beazonosíthatóságának hiányában a kártyák rossz kézbe kerülhetnek, akár súlyos visszaélésekre is alkalmat teremthetnek. A terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló nemzetközi erőfeszítésekhez igazodva a magyar előfizetők évenkénti adategyeztetésre kötelesek, ha előre fizetős SIM kártyát használnak.

A veszélyhelyzeti rendelkezések a kockázatok mérséklése érdekében kimondják, hogy a menekülőknek kiosztott SIM kártya a közeli hozzátartozók kivételével harmadik személy részére nem adható át. A szolgáltatóknak rögzíteniük kell az előfizető nevét, állampolgárságát, születési idejét, nemét és bemutatott okmánya azonosítóját. Az adategyeztetés az általános szabályoktól eltérően kizárólag személyesen végezhető el.

Ha az előfizető nem tudja magát, kilétét saját okmánnyal igazolni, azt a menekültügyi eljárásban kiadott dokumentummal is megteheti.

A szolgáltató az így kiosztott SIM kártyát azonban csak 168 órás időtartamra aktiválja, a további aktiváláshoz ismételten egyeztetni kell az adatokat - ismertette az ITM.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.