Az orosz megszállók több lehetőséget is fontolgatnak az északról indított offenzív műveletekre.
A Starbucks, a világ legnagyobb kávéházlánca hétfőn bejelentette, hogy szintén kivonul az orosz piacról
A NATO-tagállamok informális megállapodásra jutottak arról, hogy nem fognak bizonyos fegyverrendszereket szállítani Ukrajnának
A háború, a rekordinfláció és az energiahordozókkal kapcsolatos bizonytalanság miatt a legerősebb európai gazdaságok is bajba kerülhetnek a következő hónapokban
Az ukrán-magyar határszakaszon 5528 ember lépett be szerdán Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4482-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
A napokban a viski kistérséghez tartozó Rákos lakosa vesztette életét háborúban
Június végéig meghosszabbította szerdán az ukrajnai menekülthullám egyszerűbb és hatékonyabb kezelésére márciusban kihirdetett szükségállapotot a cseh kormány
Az orosz agresszorral vívott háborúban életét vesztette a szőlősegresi Huszti Ivan
Magyarország ezután is segíteni fog Ukrajnának - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében
A keleti fronton nagyon dinamikusan változó a helyzet, az ukrán hadsereg különböző "manőverek" végrehajtásához folyamodik, ezek azonban nem jelentenek visszavonulást
Oroszország Ukrajna elleni háborújának a befejezése bizonyos dolgoktól függ
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólított minden államot, hogy utasítsa el Oroszország ajánlatait az Ukrajnából ellopott gabona megvásárlására
Az Európai Unió keleti tagállamait sújtja leginkább az élelmiszerek drágulása - mutatta ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis)
A kőolaj és földgáz szállítására szolgáló tranzitútvonalak lezárásával való fenyegetés az Európai Unió egységét veszélyezteti és súlyosan rombolja az tagállamok közötti szolidaritást
Az angol labdarúgó Premier League kedden jóváhagyta a Chelsea eladását az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoportnak
Az ukránok még egy teljes körű háború idején is optimistábbak lettek az ország jövőjét illetően
Ursula von der Leyen, hogy az Európai Tanács jövő heti csúcstalálkozóján uniós szintű megállapodás szülessen az orosz olajimport betiltásáról
Két nagy világcég, a Marks & Spencer és a Nike is elhagyja az orosz piacot az Ukrajna elleni orosz invázió miatt
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta szerdán Magyarországnak azt az álláspontját, amely szerint nem hajlandó támogatni az Oroszországgal szembeni olajembargót
Nem látjuk a nyugati országok egységét Ukrajna támogatását illetően az Oroszország ellen vívott háborúban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij
Oroszország ukrajnai inváziója a harmadik világháború kezdete lehet, ezért a szabad világ megőrzésének legjobb útja a Nyugat számára, ha vereséget mér Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire
Ukrajna a maga részéről azt tervezi, hogy mielőbb megnyeri az Oroszország elleni háborút
Először számolnak be ukrán források arról, hogy felvette a kapcsolatot a külvilággal Denisz Prokopenkó, az ukrán Azov nemzeti gárdista alakulat vezetője
A Kárpátalján nyilvántartott 153 000 belső menekült közül 23 084-en az Ungvári járásban élnek
Május 25-én a hajnali zaporizzsjai rakétacsapások következtében egy ember meghalt, további három pedig megsérült
Ukrajnában a háború kezdete után bevezetett kedvezmények megszüntetését javasolta a pénzügyminisztérium vezetője
Magyarországra kedden az ukrán-magyar határszakaszon 5312 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3975-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek
Szergej Loznyica ukrán rendező az orosz művészek bojkottja ellen emelt szót az Ukrajna elleni szerinte "pusztító" orosz invázió ellenére a 75. cannes-i fesztiválon
2022. május 24-én a kelet-ukrajnai harcok során meghalt a nagybereznai Bodak Ljubomir
Nemzetközi tanácsadócsoport alakult, amelynek feladata javaslatokat kidolgozni Ukrajna biztonságának szavatolására a jövőben
Ukrajnának területet kellene átengednie Oroszországnak a háború befejezéséhez - szorgalmazta Henry Kissinger.