Az orosz megszállók több lehetőséget is fontolgatnak az északról indított offenzív műveletekre.
A Latorca-parti város szellemi-kulturális központjának galériájában egy hónapig látható majd a mintegy kéttucat festmény, illetve a közel húsz szobor
Ukrajnában a létminimum emelése miatt 2022 végéig kétszer is növekszik a nyugdíjminimum összege
Az orosz-ukrán háború az élelmiszerellátásban jelentős hiányokat okoz globális szinten, ami egyes országokban megfigyelhető már a búza, a liszt, az étolaj és a mustár területén is
Az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt már nem kötik azok a vállalásai, amelyeket régebben tett Moszkvával fenntartott kapcsolatainak keretében
Az ukrajnai háború és az Oroszországgal szemben folytatott szankciós politika súlyos következményekkel jár az európai országokban: jelentős életszínvonal-esést okoz az embereknek
Az ukrán miniszterelnök szerint a háború alatt a vállalkozások 17%-a megszűnt, 60%-a pedig tovább működik
A munkácsi Roman Zsuk életét vesztette az Oroszországgal vívott háborúban
Magyarország területére az ukrán–magyar határszakaszon 5245 fő lépett be vasárnap egy nap leforgása alatt
Jelentős mennyiségű adományt, állateleséget és állatgyógyászati termékeket juttatott el a Fővárosi Nagycirkusz a lvivi cirkuszba
Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-csatornáján bejelentette, hogy menesztette az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Harkiv megyei vezetőjét
Sok ukrán állampolgár, akik a teljeskörű invázió kezdetéig az orosz nyelvet használta a mindennapokban, áttért az ukránra – közölte Volodimir Zelenszkij
Ukrajnában nem lehet célszerű az orosz invázió által lerombolt panelépületek újjáépítése, ebben a tekintetben át kell térni a modern tömbházak építésére
Az orosz erők vasárnap a Donyec-medencében, a Sziverszkij Donec két partján fekvő Szeverodoneck és Liszicsank városát ostromolták heves tüzérségi tűzzel.
Még mindig víz alatt áll az ukrajnai Gyemidiv település, ahol a helyi erők leromboltak egy gátat és elárasztották a területet, hogy megakadályozzák az orosz csapatok előrenyomulását.
Folytatódnak a harcok a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városáért, az orosz erők tüzérségi hadműveleteket folytatnak
Csehország eddig több mint 3,5 milliárd korona (56 milliárd forint) értékben küldött hadianyagot Ukrajnának.
Magyarországra szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5886 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5617-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Az orosz és fehérorosz jégkorong-válogatott a jövő évi világbajnokságon sem szerepelhet.
A történelmének legsúlyosabb gazdasági válságától sújtott Srí Lankába orosz nyersolaj érkezett szombaton, amellyel feltöltheti egyetlen finomítóját.
Az orosz hadsereg ágyazásának következtében a sebesültek száma hétre emelkedett, egy ember meghalt.
Négyszázezren indulhatnak el az észak-afrikai partokról Olaszország felé, ha az ukrajnai és oroszországi gabona- és élelmiszer-szállítmányok nem indulnak el a világ szegényebb országaiba.
Az ukrán ortodox egyház Moszkvához hű maradt „szárnyának” szinódusa pénteken kinyilvánította, hogy nem ért egyet Kirill orosz pátriárka álláspontjával Oroszország Ukrajna elleni háborúját illetően, továbbá mostantól függetlenek tekinti magát – számoltak be ukrán híradások.
Ukrajna katonai győzelme nem reális cél, mert bár háborús erőfeszítései meglepő hanyagságot mutatnak, Oroszország továbbra is túl erős – írja a The New York Times.
Rendkívül magas adóskockázatot jelző szintre minősítette vissza Ukrajnát az S&P Global Ratings.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5930 ember lépett be pénteken Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül 5019-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Pénzügyi-gazdasági világválsághoz vezethet Kína hitelezési tevékenysége az úgynevezett globális dél országaiban - mondta Olaf Scholz.
Szerhij Makohon, az ukrán gázszállító rendszert (HTSZ) fenntartó vállalat vezérigazgatója felszólította pénteken az Európai Uniót, hogy állítsa le az Északi Áramlat-1 orosz gázvezetéket.
Folytatni kell Ukrajna katonai és politikai támogatását, s ugyanakkor foglalkozni kell az orosz agresszió által sújtott ország újjáépítésével is - állapította meg a cseh és a brit külügyminiszter.
Ukrajna legnagyobb sótermelője, az Artemszil a Donyeck megyei Szoledarban található, az oroszok folyamatosan bombázzák a települést, a vállalat egy része teljesen megsemmisült