Június végéig meghosszabbította szerdán az ukrajnai menekülthullám egyszerűbb és hatékonyabb kezelésére márciusban kihirdetett szükségállapotot a cseh kormány - közölték a kormány honlapján a kabinet szerdai ülése idején.
Petr Fiala koalíciós kormányának kérését a rendkívüli intézkedés újabb meghosszabbítására már a múlt héten jóváhagyta a képviselőház - írja az MTI.
Előzetes parlamenti jóváhagyás nélkül a cseh kormány csak harminc napra hirdethet szükségállapotot.
Ha ezt a parlament nem hagyja utólag jóvá, az intézkedés érvényét veszti. A szükségállapot minden meghosszabbításához azonban már előzetes képviselőházi jóváhagyás kell.
A kormány azt reméli, hogy június végéig sikerül a parlamentben elfogadtatnia mindazokat a szükséges törvénymódosításokat, amelyekre az ukrajnai menekültek miatt van szükség. A mostani szükségállapot a cseh lakosokat semmi módon nem érinti.
A belügyminisztérium közlése szerint szerdáig 355 ezer ukrajnai menekült kapott speciális cseh vízumot, amely egyéves tartózkodásra, egészségügyi ellátásra, munkavállalásra és az oktatási intézmények igénybevételére jogosít fel.
Vít Rakusan belügyminiszter a regionális elöljárókkal kedden Prágában tartott tanácskozáson azt mondta, hogy a tárca ismeretei szerint a az ukrajnai menekültek mintegy 75-80 százaléka Csehországban tartózkodik. A Csehországban tartózkodó ukrajnai menekültek száma a belügy felmérése alapján 262 500 és 280 000 közé tehető. Ez jóval magasabb szám, mint a korábbi becslések.
Az idegenrendészeten eddig 260 ezer ukrajnai menekült vetette magát nyilvántartásba.
"Mindezek a tények azt mutatják, hogy az ukrajnai menekültek számára Csehország célország" - jelentette ki a közszolgálati hírtelevízióban Vít Rakusan.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.