Minden szinten zöld utat kapott a Chelsea eladása
Minden szinten zöld utat kapott a Chelsea eladása

MTI

 / Sport

Az angol labdarúgó Premier League kedden jóváhagyta a Chelsea eladását az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoportnak, a brit kormány pedig rögtön jelezte, hogy kiadja az üzlet megkötéséhez szükséges engedélyt.

Hirdetés

A klub 4,25 milliárd fontért kerül az új tulajdonoshoz. A Chelsea irányítása a Los Angeles Dodgers résztulajdonosának, Boehlynak a kezében összpontosul majd, a többségi tulajdonos pedig a kaliforniai Clearlake Capital nevű cég lesz - írja az MTI.

A kormány szerdán reggel közleményben jelezte, hogy a Premier League döntése után olyan pozícióba került,

melyből megindíthatja a vásárláshoz szükséges licenc kiadását.

A londoni egyesületet 19 éven át az orosz Roman Abramovics birtokolta, aki az ukrajnai háború kitörése után, március 2-án jelentette be, hogy kényszerűségből megválik a csapattól. Ezek után a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyinnal ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt.

A kormány ennek kapcsán most azt is hangsúlyozta: az egyik legfontosabb prioritás a vétellel kapcsolatban az, hogy Abramovics semmilyen formában ne részesüljön a vételárból, s a pénzt Ukrajnában, humanitárius célokra kell felhasználni.

Abramovics március elején minden pozícióját feladta a klubnál, amelyet az elmúlt hónapokban egészen május 31-ig ideglenes testület irányít.

A Chelsea labdarúgócsapatának Lőw Zsolt a másodedzője.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.