A mostani Dánia harmincadik, Ukrajnát segítő katonai csomagja.
Július 28-án reggel Kijev, Csernyihiv, Donyeck, Harkiv megyét, valamint Harkiv és Mikolajiv városát érte rakétatámadás
Szlovénia új katonai segélycsomagot készít Ukrajna számára, amelyben számításba veszi az ukrán hadsereg igényeit
Az ukrán hadsereg habozás nélkül csapást mérhet olyan objektumokra, amelyek Oroszország területén találhatók, ha onnan a területünket lövik – jelentette ki Olekszij Danilov
Az ukrán-magyar határszakaszon 6455 ember lépett be szerdán Magyarországra
Németországnak teljesítenie kell Varsóval szembeni vállalását a berlini parlament által kezdeményezett, Ukrajna támogatását célzó harcskocsicsere-ügyletben
A cseh hadsereg légiereje szeptembertől legalább 2023 végéig segítséget nyújt Szlovákiának légtere védelméhez
Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta több mint másfél millió ukránt, köztük több ezer gyermeket vittek el orosz börtönökbe és úgynevezett szűrőtáborokba
Megnyitották szerdán Isztambulban a Moszkva és Kijev tárgyalásai eredményeként létrehozott, az ukrán gabonaexport újraindítását szolgáló koordinációs központot
Olekszij Arestovics az erőmű elfoglalásáról azt mondta, hogy ez csak „apró taktikai előny” Oroszország számára
Észtország a következő hetekben javaslatokat készít az EU számára a schengeni vízumok kiadásának betiltására Oroszország állampolgárai számára
Az Egyesült Királyság kormánya szankciókkal sújtott egy brit YouTubert, mert azt állítja, hogy oroszbarát propagandát terjesztett az ukrajnai invázió során
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács március elején ideiglenesen felfüggesztette a Szputnyik és az RT orosz állami tulajdonú médiavállalatok adásait az Európai Unióban
Lettország kérelmet nyújtott be az Egyesült Nemzetek Szövetségének Nemzetközi Bíróságához, hogy csatlakozzon Ukrajna Oroszország elleni peréhez
Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken
A török elnök elvárja, hogy Ukrajna és Oroszország tartsa a szavát, illetve a megállapodásban foglaltakat a gabonaexport kapcsán
Christine Lambrecht német védelmi miniszter kedden közölte, hogy Berlin három MARS-II rakéta-sorozatvetőt adott át Ukrajnának
Oroszország 2024 után elhagyja a Nemzetközi Űrállomás, és saját űrállomása felépítésére összpontosít
Podoljak szerint a Herszont megszálló oroszoknak már meg kellene tanulniuk átúszni a Dnyepert
Zelenszkij ukrán elnök Andrij Kosztint, a Nép Szolgája párt képviselőjét jelölte az ország következő főügyészének
Legalább egy ember meghalt egy ukrán szállodára mért orosz csapás következtében szerdán, a Donyeck megyei Bakhmut városában
Az újabb áremelkedést a dollár árfolyamának 25%-os emelkedése okozza, közölte Hlib Vislinszkij
A háború ellenére Ukrajna meg tudta őrizni energiarendszerének a stabilitását, és tovább is biztosította a gáztranzitot
Óvintézkedéseket kell tenni, hogy átvészelhessük a telet – így fogalmazott a német gazdasági miniszter
Podoljak szerint az elfoglalt területek felszabadításának felgyorsítása érdekében Ukrajnának minél több fegyverre van szüksége
Megszavazták az Európai Unió tagállamai, hogy mostantól spórolni kell a gázzal
Ukrajna elnöke szerint az európai gázárak meredek emelkedése elegendő ok az Orosz Föderáció elleni szankciók kiterjesztésére
Ukrajna az év végéig 15-20 milliárd dolláros megállapodást kíván kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)
Ukrajna szerint a következő 3-6 hét döntő jelentőségű lesz
Az ukrán-magyar határszakaszon 5989 ember lépett be kedden Magyarországra
Zelenszkij a kitüntetést a Putyin barbár inváziójával szemben tanúsított vezetői képességeiért és hihetetlen bátorságáért, állhatatosságáért és méltóságáért kapta