Épp ennek a veszélye tántoríthatja el Moszkvát egy hasonló hadmozdulat végrehajtásától.
Az orosz légitámadás Odessza, Donyeck, Dnyipro, Harkiv és Zaporizzsja megyékben okozott károkat.
Orosz kamikaze drón csapódott be Szumi városába április 14-én.
Az ukrán elnök szerint a hadsereg most elsősorban a védekezésre képes, nem a felszabadító műveletekre.
Az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy Oroszország „elkerülhetetlen megtorlásban” fog részesülni a szumit ért rakétatámadások miatt.
Egyértelmű az is, hogy a tűzszünetre irányuló amerikai-ukrán javaslatokat Oroszország elveti és a háború folytatását akarja.
A háborúban elesett a Cserna településről származó katona, Vaszil Bohás.
A minisztérium szóvivője színtiszta spekulációnak nevezte a sajtó értesüléseit.
Az ukrán elnök elismeri: az Egyesült Államok támogatása nélkül nehezebb lenne igazságosan lezárni a háborút.
Április 13-án, Virágvasárnap reggelén, Szumi városát súlyos rakétatámadás érte, amely tragikus következményekkel járt.
Brit hírszerzési források elmondták, hogy a brit haditengerészet orosz érzékelőberendezéseket fedezett fel a Nagy-Britanniát övező tengerekben.
Sorban érkeznek a nemzetközi reakciók az ukrajnai Szumi városát ért orosz rakétatámadás után, amelynek a legfrissebb adatok szerint 32 halálos áldozata és 99 sérültje van.
Törökországban folytatódnak a béketárgyalások, Oroszország és Ukrajna képviselői is Ankarába utaznak
Az eseményen a fekete-tengeri béke fenntartása lesz a téma egy esetleges tűzszünet után.
A virágvasárnapot ünnepelte Szumi lakossága, amikor Oroszország ma délelőtt két ballisztikus rakétával csapást mért a város központjára.
A rekordösszegű katonai támogatás magában foglalja az Egyesült Királyság által az idei évre vállalt 4,5 milliárd fontot, valamint Németország további 11 milliárd eurós hozzájárulását is.
Szibiha véleménye szerint a tartós béke elérése kulcsfontosságú, mivel az orosz-ukrán konfliktus kimenetele meghatározza Európa jövőbeli biztonsági struktúráját.
Az Ukrán Fegyveres Erők jelentése szerint a háború kezdete óta az orosz hadsereg több mint 930 ezer főt veszített.
Ukrajna egyetlen esélye a békére Donald Trump amerikai elnöknél van – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke aláírta azt a végrehajtási rendeletet, amely egy évvel meghosszabbítja az Oroszország elleni szankciókat.
Orosz légicsapás érte az ukrán fővárost szombatra virradóan, a támadásban az eddigi információk szerint hárman megsérültek.
Április 12-én tartják a búcsúszertartást Petro Bojko katonától a Bilkei Péter-Pál templomban. A katona Voznyeszenka közelében esett el.
Itt az ideje, hogy Oroszország megmozduljon. Túl sok ember hal meg ebben a szörnyű, értelmetlen háborúban – fakadt ki saját közösségi platformján Donald Trump.
Ukrajnában május 8-a után valószínűleg meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Oroszország folyamatos agressziója miatt.
Oroszország a három éve tartó háború kezdete óta 67 000 irányított légi bombával, több ezer különböző típusú rakétával és 22 400 Sahíd drónnal támadta Ukrajnát.
Április 11-én katonai tiszteletadás mellett temették el Ungváron Miroszlav Lukacs őrmestert, aki 2025. április 6-án esett el a fronton.
Oroszországnak meg kell értenie, hogy Ukrajna képes harcolni, és mi támogatni fogjuk - jelentette ki Boris Pistorius német védelmi miniszter.
Andrij Szibiha megjegyezte, hogy ma Oroszország a béke egyetlen akadálya, ezért a világnak fokoznia kell a nyomást az ellenséggel szemben.
Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja bejelentés nélkül Moszkvába repült pénteken, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Nem engedünk semmiféle félrebeszélésnek, ha a kárpátaljai magyarok jogairól van szó- jelentette ki Ferenc Viktória, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője Brink távozásával kapcsolatban azt mondta, a nagykövet három évet szolgált Ukrajnában, ami sok idő egy háborús övezetben.
Az Egyesült Királyság és Norvégia kész támogatni Ukrajnát, Kijev drónok vásárlására fordíthatja az igencsak jelentős összeget.