Az Egyesült Államok előrelépést akar látni az orosz-ukrán tárgyalásokon a következő napokban, és ehhez bármilyen segítséget kész megadni - hangoztatta Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön a törökországi Antalyában, Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott találkozóján.
A tárca washingtoni közleménye szerint az amerikai miniszter a NATO informális külügyminiszteri tanácskozásának helyszínén tartott négyszemközti megbeszélést a főtitkárral.
Marco Rubio úgy fogalmazott, hogy a
"nagy ügy, amely most mindenkit foglalkoztat, az, hogy mi történik Oroszországgal és Ukrajnával". Kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök "nyitott gyakorlatilag minden olyan mechanizmusra, amely elvezet egy igazságos, tartós, időálló békéhez".
Világossá tette, hogy a békefolyamatban előre kell lépni, és ennek érdekében "bármilyen mechanizmus is körvonalazódjon, bármilyen folyamatról is legyen szó, annak meg kell történnie". Kijelentette, hogy az Egyesült Államok nyitott bármilyen segítségnyújtásra és konstruktív szerepvállalásra a konfliktus lezárása érdekében.
Az amerikai külügyminiszter ismét aláhúzta, hogy az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, csakis a diplomácia útján lehet lezárni.
Egyben emlékeztetett arra, hogy a NATO létének célja a háborúk megelőzése az elrettentő erő által, valamint megjegyezte, hogy az észak-atlanti szövetségben a védelmi kiadások olyan szintjére van szükség minden tagország részéről, amely lehetővé teszi, hogy mindenki erősebbé váljon. A védelmi kiadásoknak nem csak összegszerű növekedése szükséges, de ezeket olyan képességekre kell elkölteni, amelyek megfelelnek a 21. század kihívásainak - tette hozzá.
A külügyminiszter megjegyezte, hogy Donald Trump elnök Szíriát érintő döntése a szankciók feloldásáról azt célozza, hogy a közel-keleti ország új vezetése lehetőséget kapjon az újjáépítésre annak érdekében, hogy "az instabilitás forrásából a stabilitás forrásává váljon".
Mark Rutte az amerikai külügyminiszterrel közösen adott nyilatkozatában az Egyesült Államok vezető szerepét méltatta részben az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekben, részben a Közel-Keleten, kiemelve, hogy ez ölt testet Donald Trump mostani térségbeli látogatásában.
A főtitkár kijelentette, hogy a tagállamok készen állnak a védelmi kiadások további növelésére, amit - szavai szerint - Európában indokol a "változatlan orosz fenyegetés", miközben az Egyesült Államoknak egy katonailag nagyon komolyan megerősödött Kínával kell szembenéznie. Mark Rutte egyben rámutatott, hogy a védelmi kiadások növelésre nem csak pénzről szól, hiszen cél a védelmi ipar kibocsátásának fokozása.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.