Egy 30 éves férfi verekedést provokált és megrongálta egy étterem berendezését Perecsenyben.
A fiktiv harci bevetéseken való részvételért a feleség jogtalanul több mint 922 ezer hrivnya extra juttatást kapott.
A gyanú szerint egy 42 éves férfi négy városban is albérletet tartott fenn, és napidíjat kért a lakásokat férfiak fogadására használó nőktől.
A tűz Los Angelesben megfékezhetetlenül tombol, egy illegális bevándorlót gyújtogatás gyanújával tartóztattak le.
A 25 éves kárpátaljai férfi 4000 dollárt kért az illegális határátlépés megszervezéséért.
A nyomozók megállapították, hogy a parancsnok a beosztottaktól 30 % készpénzt követelt a fizetésükből, amit harci feladatok ellátásáért kaptak, állítólag a katonai egység szükségleteire.
Az orosz erők hétfő reggel robbanóanyagot dobtak egy járműre a dél-ukrajnai Herszon városában, aminek következtében egy 58 éves férfi megsérült.
Elkezdte megkeresni és őrizetbe venni Bassár al-Asszad volt szíriai vezető híveit Szíria új kormánya.
A német rendőrség terrortámadás előkészületei miatt őrizetbe vett egy, az Iszlám Állam terrorszervezettel szimpatizáló, libanoni származású testvérpárt és feltételezett bűntársukat.
A csalók összesen 82,5 millió forinttal károsították meg így áldozataikat.
A gázvezeték vagy kőolajvezeték elleni támadás lehetséges előkészületeivel három személyt gyanúsítanak, egyikük szlovák állampolgár, ketten pedig külföldiek.
A nagyváros rendőrségének közleménye szerint összesen 21 embert tartóztattak le.
Telefonon hívták fel őket, és azt állították, hogy a hozzátartozójuk bajba került, hogy „segítsenek”, pénzt és ékszereket kértek az idősektől.
A rendőrök mind a 20 gyanúsított esetében előterjesztést tettek a letartóztatásukra.
Az oroszok még a teljes körű háború 2022. februári kezdete előtt szervezték be.
A holland rendőrség szerda este 281 embert állított elő egy előzetesen betiltott palesztinpárti tüntetésen, Amszterdam főterén.
Halálra verte ismerősét egy 41 éves férfi Debrecenben, őrizetbe vették - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A Pest vármegyei nyomozók egy 37 éves férfit fogtak el, akit szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával gyanúsítanak.
Mások mellett saját élettársaikat is futtaták annak a bűnbandának a tagjai, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a múlt héten fogott el.
Elfogtak a rendőrök kedden két nőt és egy férfit, akik a megalapozott gyanú szerint maszkot viselve raboltak ki magyarcsanádi otthonában egy kilencvenéves asszonyt.
Együtt árulták a drogot. A rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta az albertirsai házaspárt.
A Szabolcs vármegyei nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt őrizetbe vették a három gyanúsítottat.
A járművet egy 19 éves georgiai férfi vezette, aki egy tucatnyi illegális migránst szállított. A baleset során személyi sérülés nem történt.
Öt rendbeli, gyermekkorúak sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözték Németországban azt a férfit, akit szerdán fogtak el Bács-Kiskun vármegyében.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) külföldi hatóságokkal és az ukrán határőrséggel együttműködve őrizetbe vette Dmitrij Csisztyilint, a Kreml Ukrajna elleni agressziójának egyik ideológusát.
Kétezer és ötezer dollár közötti összegért adtak ki hamis igazolást „ügyfeleiknek”, hogy töröltethessék magukat a katonai nyilvántartásból és külföldre utazhassanak.
Őrizetbe vettek az észak-olaszországi Bergamo városában egy egyiptomi férfit, aki terrortámadásra készült egy helyi katolikus templom ellen.
Több tucat embert vettek őrizetbe a belga és a francia rendőrség kábítószer- és embercsempész bandák elleni összehangolt razziasorozata nyomán a belga-francia határon.
Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették.