Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
A bűncselekmények elkövetésekor a sértettek a 11, 12, illetve 14 évesek voltak.
A férfi 2022 és 2024 között létesített szexuális kapcsolatot 14 év körüli fiúgyermekekkel.
A fejvadászok és a szolnoki nyomozók közösen derítették fel, hol bujkál.
Több gigabájtnyi, kiskorúakról készült pornográf felvételt szerzett meg és tárolt.
A férfi 145 gyermekpornográf felvételt szerzett meg és tartott informatikai eszközein.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyermekpornográfia bűntette miatt indított eljárást egy 41 éves szegedi férfi ellen, akinél több mint 1600 tiltott felvételt találtak.
Gyermekpornográfiát terjesztő nemzetközi hálózatra csaptak le 12 országban a hatóságok.
Ötvenöt embert vettek őrizetbe a hatóságok a héten Franciaországban egy pedofilhálózat elleni razziasorozat keretében.
Vádat emeltek egy füzesgyarmati férfival szemben, akinek a számítógépén több mint 35 ezer darab, gyermekeket ábrázoló pornográf fénykép és videó volt.
Hat év börtönre ítéltek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében egy férfit, aki több mint ötszáz gyermekpornográf felvételt tárolt telefonján.
Egy almásfüzitői és egy budapesti férfi ellen emeltek vádat Tatabányán.
Emberkereskedelem, gyermekpornográfia és gyermekprostitúció kihasználása miatt vettek őrizetbe három embert a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei.
Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat két borsodi nő ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Gyermekpornográfia bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki több alkalmazáson keresztül kiskorú gyermekekről készült pornográf fotókat töltött le és osztott meg az interneten.
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy középiskolás fiú ellen, aki egy közösségi oldalon kisgyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló videókat és képeket töltött fel.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűncselekmények miatt indított eljárást egy Pest vármegyei férfi ellen, aki a saját unokahúgát bántalmazta.
A Kazincbarcikai Járásbíróság gyermekpornográfia és szexuális kényszerítés bűntette miatt tíz év börtön fokozatú szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit.
A 73 éves sebészt, Joel Le Scouarnec-et 299 gyerek megerőszakolásával és szexuális zaklatásával vádolják, akik többségében páciensei voltak.
Jogerősen 13 év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy makói férfit, akinél több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak.
A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki körmönfont zsarolással vett rá egy kiskorú lányt pornográf felvételek készítésére.
Vádat emeltek egy nyírbátori férfival szemben, aki internetes beszélgetései során több száz szexuális tartalmú videót szerzett meg kiskorúaktól.
Tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték azt a 69 éves gyulai férfit, aki karateedzőként kiskorú tanítványait molesztálta.
Emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy lány anyjával, annak élettársával és egy nővel szemben, aki a kiskorú sértettet Budapesten prostituáltként foglalkoztatta.
Számos ukrán képviselő közös törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a pornográfia dekriminalizálásáról az ukrán parlamentnek.
Vádat emeltek egy a férfival szemben, aki 2020 őszén hét pornográf tartalmú képet töltött fel egy alkalmazáson keresztül.
A Pest vármegyei nyomozók egy 37 éves férfit fogtak el, akit szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával gyanúsítanak.
A Tatabányai Törvényszék ítéletét helybenhagyva jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla egy gyermekpornográfiával vádolt férfit.
Gyermekpornográfia bűntette miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorúval szemben.
A bíróság a férfit "12. életévét be nem töltött személyt ábrázoló, sanyargatást vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek".
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 45 éves iskolaőrrel szemben, aki egy hetedikes kislányt környékezett meg.