Egy 30 éves férfi verekedést provokált és megrongálta egy étterem berendezését Perecsenyben.
Az ungvári színházra lövöldözött egy férfi – őrizetbe vették az elkövetőt.
A rendőrség őrizetbe vett egy 48 éves férfit Nagybocskón, akit Alpha-PVP szintetikus drog terjesztésével gyanúsítanak. Akár 10 év börtönt is kaphat.
A 45 éves férfi a lakókörnyezetében élő fogyasztókat látta el droggal.
Egy vita során késsel mellkason szúrta ismerősét.
Halálra vertek egy férfit Dnyipropetrovszk megyében: három TCK-dolgozót őrizetbe vettek.
Az elkövetőt költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki.
Mosómedve tört be egy üzletbe Virginia államban.
Jurij Sejkóról van szó, aki 2024-ben Herman Haluscsenkónak, az energiaügyi minisztérium vezetőjének első helyettese volt.
Hatvan napra vették őrizetbe.
Feltételezések szerint ő koordinálta az ügyletet, ellenőrizve az Enerhoatom beszerzéseit és pénzügyi műveleteit.
A büntetése akár 12 év börtönbüntetés is lehet vagyonelkobzással.
Az illegális határátlépést a Tiszán keresztül szervezte Romániába.
Az eltulajdonított francia koronaékszereket egyelőre nem sikerült megtalálni.
Egy hónapon belül másodszor vettek őrizetbe olyanokat, akik a hatósági gyanú szerint Oroszország javára kémkedtek.
A 21 és 22 éves munkácsi férfiakat őrizetbe vették.
A bűncselekmény-sorozatnak jelenleg hét gyanúsítottja van.
Saját házukban ölték meg a 87 éves férfit és 77 éves feleségét.
A vonatbaleset ügyében általános veszélyeztetés címén indított eljárást a rendőrség.
A támadót lelőtték a rendőrök.
A férfit, Volodimir Z.-t kedden vették őrizetbe a Varsó melletti Pruszkówban.
A Tereszva településen élő nő 4000 euróért vállalta az illegális határátlépés megszervezését.
Az ukránok őrizetbe vételének és későbbi kiutasításának oka a lengyel törvények megsértése volt.
A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága végzi az ügyben.
A 39 éves férfit a kárpátaljai rendőrség rövid időn belül elfogta.
Két magas rangú tisztviselőt vettek őrizetbe az ukrán korrupcióellenes hatóságnál, miután a titkosszolgálat szerint orosz kémek lehettek.
Elrendelték a palágykomoróci templomgyújtogatás gyanúsítottjának őrizet alá helyezését.
A 28 éves helyi férfit az Ukrán Biztonsági Szolgálat a rendőrséggel közösen fogta el.
Ukrajnában őrizetbe vettek egy fiatalembert, akit Csehországban az iskoláknak címzett több száz fenyegető e-mail küldésével gyanúsítanak.