2018 decemberében Jeffrey Epstein több mint ezer liter ipari sósavat rendelt magánszigetére.
Kárpátalján elítélték azt a mostohát és anyát, akik rendszeresen megerőszakolták kiskorú gyermeküket
A férfit életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, az anyát pedig 15 év börtönre.
Közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség.
A tarpai fociedzőként ismert férfit azonban csak távollétében tudták elmarasztalni, mivel 2023 óta szökésben van.
A vádlott annak ellenére létesített szexuális kapcsolatot a lánnyal hogy tudomása volt az életkoráról.
Ötvenöt embert vettek őrizetbe a hatóságok a héten Franciaországban egy pedofilhálózat elleni razziasorozat keretében.
A 73 éves sebészt, Joel Le Scouarnec-et 299 gyerek megerőszakolásával és szexuális zaklatásával vádolják, akik többségében páciensei voltak.
Összehangolt akció keretében fogták el azt a hat embert, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétekre kényszerítve őket.
Gyermekpornográfia bűntette miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorúval szemben.
Öt rendbeli, gyermekkorúak sérelmére elkövetett súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözték Németországban azt a férfit, akit szerdán fogtak el Bács-Kiskun vármegyében.
A bíróság a férfit "12. életévét be nem töltött személyt ábrázoló, sanyargatást vagy erőszak alkalmazását tartalmazó pornográf felvétel tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek".
Vádat emelt egy kislánya ellen szexuális bűncselekményeket elkövető férfi ellen a Heves Vármegyei Főügyészség.
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el egy gyermek sérelmére.
Többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emeltek Kecskeméten egy volt pappal szemben.
Letartóztatták Spanyolország egyik legkeresettebb bűnözőjét, akit saját ötéves lánya szexuális zaklatása miatt köröztek másfél éve
Négyszáznál is több feltételezett elkövetőt azonosítottak és több mint hatvan kisgyereket és fiatalkorút mentettek ki kínzóik uralma alól
A 12 kislány elmondta édesanyjának, hogy az 54 éves férfi pornográf fotókat küldözget neki.