Ismét szól a Fülemüle - Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató. Fotó: Hagyományok Háza Hálózat

Tizenegyedik alkalommal rendezik Beregszászon a „Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató versenyt.

Tulipános hangszeres és oktatási nap a Rákóczi Főiskolán - Népi kultúránk – az összekötő és megtartó erő. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az ilyen és ehhez hasonló szakmai továbbképzések kedvező alkalmat teremtenek arra, hogy a népi játékok, valamint a népi hangszeres zene oktatása terén pedagógusaink tudása elmélyüljön.

Népzenét oktató pedagógusaink képzésén - Szakmai fejlődés, sikerélmény. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja a tavaly ősszel lezajlott kurzus után ismét egynapos intenzív képzést szervezett népzenét oktató pedagógusaink számára.

„Által mennék én a Tiszán…” versenydöntő Beregszászban - Népdaléneklés: töretlen a fejlődés. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Az „Által mennék én a Tiszán” népdaléneklési verseny döntőjébe az online előválogató után ezúttal 67 produkció került be.

„Szól a Fülemüle!” – XI. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány XI. alkalommal hirdeti meg a „Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatót.

Révbe jutott népzenészek - III. Felvidéki Népzenésztalálkozó Komáromban. Fotó: Hagyományok Háza Hálózat

Január 31-február 1. között rendezik Révkomáromban a III. Felvidéki Népzenésztalálkozót.

Vissza a forrásokhoz! - Bemutató a Hagyományok Házában. Fotó : Kézdi Ákos, Miskolci Szimfonikus Zenekar

Vissza a forrásokhoz! címmel népzenei gyökerű kompozíciókból rendez hangversenyt január 27-én a Hagyományok Háza.

Karácsonyi koncertek a Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskolában

Karácsonyi koncertekre került sor a félév végén a Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola 3 alapfokú művészeti iskolájában: Beregszászban, Nagydobronyban és Tiszapéterfalván.

A Rezeda Folkműhely karácsonyi gálakoncertjén - Értékőrzők ünnepi műsora. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

A Rezeda Folkműhely december 17-én tartotta meg karácsonyi gálakoncertjét.

Vujicsics Együttes  Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza Fotója

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ősszel indította el Őshonosok a hazában – európai kisebbségek népművészete címmel programját.

Tánckánon Kolozsváron - A Magyar Állami Népi Együttes a kincses városban. Fotó: Dusa Gábor

A Magyar Állami Népi Együttes november 22-én Kolozsváron, a Kolozsvári Diák Művelődési Házban lép fel.

Százhúsz koncerttel a hátuk mögött Szalonna és Bandája erdélyi turnéra indul

A nyolctagú zenekar négy városban, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Temesváron lép fel november 7-10. között.

Hagyományőrző csoportok műsora a Rákóczi Főiskolán - A népi kultúra közöségteremtő műfajainak támogatása. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Pósánné Rácz Annamária Felsőoktatásért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár okleveleket adott át a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoportnak és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetnek.

 Benned él a hagyomány. Fotó: Kovács Nádi Karolina

Hagyományteremtő céllal idén másodízben rendezték Topolyán a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalmat.

Rezeda Hagyományőrző Napok Beregszászon - Felkészülés az új idényre. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A szeptembertől kezdődő új idényre való felkészülés jegyében zajlanak a Beregszászi Rezeda Folkműhely által szervezett hagyományőrző napok.

Kezdetét vette a VII. Ung-vidéki népzenei és néptánc tábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 nyarán összesen 9 tábort valósít meg 5 helyszínen 4 hét alatt a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alap támogatásával.

II. KárpátHáz Fiesta Badalóban - A néptánctanulás mellé citeraoktatás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A badalói Petőfi Sándor Kulturális Központ előtti téren tizenegy beregvidéki településről érkezett fiatalok adták elő a II. KárpátHáz Fiesta nyitótáncát.

IV. Népi és Hagyományőrző Napok Mezőváriban - Perdült a szoknya, zengett az ének. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő Csoóri Sándor Program, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával idén immáron negyedik alkalommal rendezték meg sikeresen a Mezővári Népi és Hagyományőrző Napokat.

Idén is fiatalok százai fesztiváloztak a FolkSzögletben - Véget ért a 2024-es Gombaszögi Nyári Tábor. Fotó: Csáky Mátyás

Néptánc- és népdaltanítással, koncertekkel, folkkocsma-kvízzel, esténként pedig fergeteges táncházzal várta a hagyományos magyar kultúra rajongóit a július 16. és 20. között megrendezett Gombaszögi Nyári Tábor.

A XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor gálaműsorán - Hagyományápolásból, közösségépítésből jeles.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Beregvidéki Népzenei és Néptánctábort.

Megnyitotta kapuit a XIV. Beregvidéki Népzenei és Néptánctábor - Gyökereinkbe kapaszkodva. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Tizennegyedik alkalommal szervezték meg a Beregvidéki népzenei és néptánctábort.

Találkozó Rákóczi szülőföldjén - Elkezdődött a XXVIII. Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábor Sátoraljaújhelyen. Fotó: Becske Adrienn

A Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont ad otthont június 23-29. között a XXVIII. Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábornak.

A Rezeda Folkműhely gálakoncertje Beregszászon - Örökösök és értékőrzők. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Beregszászi Rezeda Folkműhely vasárnap délután a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban tartotta tanévzáró gálakoncertjét.

Cseperedő táncosok-zenészek találkozója Mezőváriban - Közösségépítő örömtánc, örömzene, játék. Fotó: Beregszászi Gabriella

Mezőváriban immáron negyedik alkalommal szervezték meg a Cseperedő Táncosok és Zenészek Találkozóját.

Citerás találkozó Sárosorosziban - Tehetséges fiatalokból nincs hiány. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Sárosorosziban megemlékeztek a mögöttünk hagyott gyermeknapról és az édesapák napjáról is.

Tánccal és muzsikával a kanyargós Tisza-partján - A Gyöngyösbokréta és a Durindó Fesztivál Adán

Idén Adán rendezik június 8-9-én a 60. Gyöngyösbokréta és a 47. Durindó Fesztivált.

Zárókoncert a Tulipán Tanodában - Őrizzük, ápoljuk, továbbadjuk népi kultúránkat. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Megalakulásakor a gyermekek intézményesített népzene- és néptáncoktatását vállalta fel a 2018 óta működő Tulipán Tanoda.

Új évad, régi lendület - Sokszínű programkínálat a Hagyományok Házában

Sokszínű programkínálat szerepel a 2024/2025-ös évadban
a Hagyományok Házában.

Szól a fülemüle, tizedszer - Néptánc, népzene – második anyanyelvünk. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Közel négyszáz résztvevő 86 produkciót mutatott be a tizedik alkalommal megrendezett „Szól a fülemüle” népzenei és néptánc tehetségkutatón.