A táncház napja Mezőváriban - Tánctanulás, kézműveskedés, népzenei koncert. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Erzsébet

2012-től, a táncházmozgalom elindulásának ötvenedik évfordulója óta május 6-án méltatjuk a táncház napját

Egy nap tánc a Liszt Ferenc téren - 14. alkalommal szervezik meg a Táncház Napját. Fotó: DusaGábor

Május 3-án, szombaton rendezik meg a XIV. Táncház Napját, amely a népi kultúrához kötődő értékek, élmények és kapcsolatok ünnepe.

Remek hangulatú szüreti délután Haláboron

Az október 5-én lebonyolításra kerülő szüreti délutánon zsúfolásig megtelt a helyi kultúrának immáron harmadik éve méltó helyszínt biztosító Fedák Sári Közösségi Ház.

 Benned él a hagyomány. Fotó: Kovács Nádi Karolina

Hagyományteremtő céllal idén másodízben rendezték Topolyán a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalmat.

Pajtaszínházat avattak Mezőgecsében - Rombolás helyett építkezés. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Ifjúsági centrumként működő Pajtaszínházat avattak Mezőgecsében.

A magyar népmese napja a Munkácsy Mihály Magyar Házban  - Meseelőadás, kézműveskedés, táncház. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Hagyományok Háza Hálózat kezdeményezésére és támogatásával szeptember 27-én a Munkácsi Mihály Magyar Házban idén második alkalommal rendezték meg a magyar népmese napját.

Mesélő Felvidék, regélő Kárpátalja - A Magyar Népmese Napjának programjai

A Hagyományok Háza Hálózat idén is méltó módon ünnepli Felvidéken és Kárpátalján a Magyar Népmese Napját.

Szüreti évadnyitó a Nagyberegi Tájházban - Táncház, kézműveskedés, viseletkiállítás. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Színes, változatos programmal készültek a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet által működtetett Nagyberegi Tájházban az őszi évadnyitóra.

Táncünnep a Küküllő mentén - Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen. Fotó: Pataki Hajnal

Hetedik alkalommal rendezték meg szeptember 5-7. között Székelyudvarhelyen az immár hagyományos táncháztalálkozót.

A táncház napja Nagydobronyban - Népi kultúránk: a megtartó erő. Fotó: Kárpátinfo/ Kovács Elemér

A táncház napjának a Nagydobronyi Magyar Ház adott otthont.

Átadták a Táncház Díjat és Táncház Érmeket

Odaítélték a 2024-es Táncház Díjat és Táncház Érmeket.

Tavaszvárás népzenével - Felvidéki Népzenésztalálkozó Komáromban

Immár második alkalommal rendezik Komáromban február 2-3-án a II. Felvidéki Népzenésztalálkozót.

Erdélyi Táncháztalálkozó

Székelyudvarhely 1978-ban vonult be a magyar hagyományőrzés történetébe

Szabadtéri táncház Haláboron

A táncházban tánclépéseket és mókás táncprodukciókat is elsajátíthattak az érdeklődők.

A Hagyományok Háza tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját.

A Hagyományok Háza tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját.

Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

A táncháztalálkozók története 1978-ig tekint vissza. Elsőként tartották számon a világon, de öt év után a hatóságok betiltották.

Komáromi táncseregszemle

Május első hétvégéjén Révkomáromban rendezték a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót

Hetven video érkezett a Hagyományok Háza felhívására

A Hagyományok Háza tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Táncház Napját. Az intézmény korábban közzétett Világraszóló kalotaszegi táncház felhívására hetven video érkezett

A Táncház Napja a félévszázados táncházmozgalom ünnepe

A Hagyományok Háza idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját