Vujicsics Együttes  Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza Fotója
Vujicsics Együttes Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza Fotója
 / Kultúra

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány ősszel indította el Őshonosok a hazában – európai kisebbségek népművészete címmel programját. A franciaországi, korzikai és okszitán, valamint a magyarországi délszláv népzenével elkezdett eseménysorozat jelentőségét és jövőbeni terveit Kelemen László, az Alapítvány elnöke foglalja össze.

Vujicsics Együttes és Sebestyén Márta Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója
Vujicsics Együttes és Sebestyén Márta Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója

„Feszültséggel teli mindennapjainkban a globális és a lokális közti egyensúly felborulásának lehetünk tanúi. Az őshonos kisebbségek zenéjének bemutatásával a lokalitás felé billentenénk el a mérleg nyelvét, ezzel mintegy új egyensúlyt teremtve. A gondolat, hogy az európai kisebbségek népzenéjét minél jobban megismerjük, illetve ismertessük, Erdélybe való hazatelepülésem után született. Kedvetlenül, s kissé értetlenül tapasztaltam, hogy itt a világ ugyancsak ’befeszült’ az autonómia eszméje köré, ami nem, hogy segíti, de erősen gátolja a közös megoldást. Ezt a gordiuszi csomót kívántuk a magunk eszközeivel lazítani, s észrevetetni a környezetünkkel, hogy a szomszéd népművészete nagyon hasonlít a mienkére. Ez a hasonlóság nemcsak abból adódik, hogy hosszú évszázadok alatt éltünk együtt, hanem abból is, hogy egy egységes európai kultúrának vagyunk részei. Ebből fakadt a kezdeményezés ötlete, hogy koncertekkel valósítsuk meg a megfogalmazott gondolatokat.

Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója
Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója

Az első műsorsorozat igazolta a várakozást: a korzikai Ensemble Tavagna a Szászcsávási Dalárdával együtt öt helyen adott nagysikerű koncertet. Két teljesen különböző együttesről volt szó, de mindkettő zenei kultúráját, nyitottságát mutatja, hogy már a második koncerten – a nyelvi nehézségeket leküzdve – együtt énekeltek.

Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója
Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója

Őket követte novemberben a Vujicsics Együttes, ők Miqueu Montanaro okszitán muzsikussal léptek fel. A magyarországi délszáv zenét jól ismerjük, de talán kevesebbet tudunk az okszitánokról, az egyik legnagyobb francia kisebbségről. Dél-Franciaországban Nizzától az óceánig kiterjedő területen élnek, lélekszámukat tizenhárom millióra becsülik, kultúrájukat és nyelvüket gondosan ápolják. Montanarot már a táncházmozgalom kezdetétől fogva, a hetvenes évektől ismerjük, s különösen a hangszerhasználatban van közös nevezőnk. Mindehhez kapcsolódott Sebestyén Márta művészete, aki mindkét zenei nyelvet tökéletesen ismerte.

Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója
Ensemble Tavagna Nagyváradon. Erdélyi Hagyományok Háza fotója

Immáron a folytatásról gondolkodunk, tervem szerint, – aminek megvalósítására Európai Uniós pályázatokat is bevonnánk – tizenkét európai helyszínnel, az ott élő kisebbség zenei hagyományait közkinccsé téve szerveznénk kulturális cserét.
A terv az emberek közötti békességet és megértést szolgálná, s egyúttal hangsúlyozná, hogy a kulturális autonómia nem az ördögtől való.”


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.