Petr Pavel cseh elnök ismét bírálta, hogy az ország a védelmi kiadások terén nem teljesíti a NATO-tagságból eredő kötelezettségeit.
Az ukrajnai háborúban hosszú küzdelemre kell felkészülni, de az Egyesült Államok kiáll az ukránok mellett - hangsúlyozta Joe Biden amerikai elnök a varsói Király Vár előterében szombaton mondott beszédében.
Öt ország jelezte eddig a magyar zászlóalj-harccsoporthoz való csatlakozási szándékát - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a csütörtöki brüsszeli rendkívüli NATO-csúcs után a közösségi oldalán.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte a NATO-t, hogy a szövetség összes repülőgépének és harckocsijának egy százalékát biztosítsa Ukrajna számára, továbbá adjon több rakétavetőt, légvédelmi rendszert és hadihajók elleni fegyvert.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül vesz részt a csütörtöki rendkívüli NATO-csúcstalálkozón
A NATO-tagállamok egyetértettek abban, hogy a szervezet nem telepít csapatokat vagy légi eszközöket Ukrajnába, viszont katonai jelenlétének jelentős megerősítésére készül a szövetség keleti szárnyán
Oroszország ukrajnai beavatkozásának hosszantartó hatása lesz a NATO-szövetséges országok biztonsági környezetére - jelentette ki a NATO főtitkára
Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.
Az Egyesült Államok továbbra is diplomáciai megoldást sürget Ukrajnában, ugyanakkor szilárdan elkötelezett a NATO kollektív védelme mellett, és bármely tagállam elleni esetleges támadást a NATO egésze elleni támadásként értelmezne.
Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha - jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának elnöke magyarországi látogatásán
Az amerikai védelmi minisztérium most nem tartja ésszerűnek Lengyelország döntését, miszerint egykori szovjet MiG–29-es vadászgépeit az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja, hogy a jövőben Ukrajnába szállítsák azokat
A NATO azért utasítja el a repüléstilalmi zónát, mert nem bízik a katonai szövetség erejében - jelentette ki hétfőn Dmitro Kuleba
Az ukrán nép rettenetes helyzetbe került az Oroszország által indított háború miatt, de ezzel együtt is mindent el kell követni annak megakadályozására, hogy a NATO és Oroszország között is háború törjön ki - mondta vasárnap a brit fegyveres erők vezérkari főnöke.
Megnyugtató hír, hogy a NATO-külügyminiszterek pénteki tanácskozásán nem született semmilyen olyan döntés, melynek nyomán közvetlen NATO-Oroszország konfliktus jöhetne létre
A NATO példátlan szankciókat vezetett be Oroszország ellen, azonban a szövetség védelmi együttműködés, és nem akar háborút Oroszországgal - jelentette ki Jens Stoltenberg
A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is "nukleáris szövetség", miután Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy fogalmazott, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom
A NATO Oroszország ukrajnai inváziójára adandó összehangolt válaszáról egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Jen Stoltenberg NATO-főtitkárral
A „Donyecki Népköztársaság” és a „Luhanszki Népköztársaság” elismerése aláássa Ukrajna önállóságát és területi egységét
A NATO továbbra sem látja jelét az orosz csapatok kivonásának az ukrán határról, vagy azt, hogy Oroszország csökkentené jelenlétét
A Kreml változtat NATO-val kapcsolatos retorikáján, mert az oroszok maguk közelítették meg az Észak-atlanti Szövetség határait – jelentette ki Olekszij Reznyikov
A NATO-tagállamok védelmi miniszterei a katonai szövetség védelmi és elrettentő képességének további erősítéséről egyeztek meg
A NATO-n kívüli országokra nem terjed ki a szövetség által a tagországoknak nyújtott kollektív biztonsági garancia - hangsúlyozta James Heappey
A nyugati szövetségesek fegyverszállítással támogatják Ukrajnát, nincs szó fegyveres erők bevetéséről - közölte Andrzej Duda lengyel elnök.
Olekszij Danilov azt állítja, hogy egy szomszéd uniós ország blokkolja Ukrajna csatlakozását a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központjához
Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken Pekingben fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, megbeszélésüket követően pedig közös közleményben sürgették a NATO terjeszkedésének leállítását
Joe Biden amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok hamarosan újabb katonákat vezényel kelet-európai NATO-tagállamokba az ukrajnai válság miatt
A NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek a Jugoszláviában, Líbiában és Afganisztánban végrehajtott műveletei alapján – jelentette ki Szergej Lavrov
A NATO keményen dolgozik a legjobb, a békés politikai megoldás elérésére Oroszországgal, de felkészült arra is, ha Moszkva ismét erőszakot alkalmazna szomszédjával, Ukrajnával szemben - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.
Ellentmondásos Oroszország megítélése a német társadalmon belül, ami nem csak a belpolitikában, de a NATO-szövetségesek között is frusztrációt okoz