Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az amerikai NBC hírtelevízió műsorában arról beszélt, hogy stratégiai hiba volt Franciaország és Németország részéről, hogy ellenezték 2008-ban Ukrajna NATO csatlakozását. Mint mondta, ennek most látja kárát hazája.
„Ha NATO-tagok lennénk, ez a háború nem történt volna meg” – hangsúlyozta Kuleba, akit a Hirado idéz.
Az ukrán külügyminiszter egyben azzal vádolta Németországot, hogy nem támogatja kellőképpen Ukrajnát,
mert szerinte még mindig védelmi és támadó fegyverek kategóriáiban gondolkozik a fegyverzet tekintetében.
Hozzátette, hogy Ukrajna sokkal erősebb helyzetben volna most, ha Berlin nem pazarolt volna annyi időt erre a különbségtételre.
Kuleba szerint Kijev tisztességes alkut ajánl a NATO-nak, illetve a nyugati országoknak. „Megadtok nekünk mindent, amire szükségünk van. Mi pedig harcolni fogunk, hogy nektek ne kelljen, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök egyszer úgy dönt, hogy tesztelni fogja az észak-atlanti szerződés ötös cikkelyét megtámadva az egyik NATO-tagállamot” – mondta az ukrán diplomácia vezetője az észak-atlanti szervezet alapokmányának 5. cikkelyére utalva, amely kimondja, hogy ha valamelyik tagállamot támadás éri, azt a NATO egésze elleni támadásnak tekintik.
Az említett cikkely hatálya azonban nem terjed ki a nem NATO-tagállam Ukrajnára.
„Ukrajna megnyerte a Kijevért folytatott csatát. Most egy másik ütközet közeleg, a Donbaszért folytatott csata” – fűzte hozzá Kuleba.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.