A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Csak azok a cégek folytathatják a mozgósítás alóli halasztást, amelyek már frissítették a kritikus fontosságú minősítésüket.
Putyin elnök 160 ezer, 18 és 30 év közötti orosz férfi besorozását rendelte el.
Egyes diákok elveszíthetik a halasztást, és a frontvonalra kerülhetnek.
Vitalij Glagola szerint mozgósítása után eltűnt egy határőr.
Beregszász mellett élt Géza, az a kárpátaljai magyar férfi, aki az orosz–ukrán háború első napján csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz.
Ukrajnában meghosszabbították a korlátozottan alkalmas hadköteles állampolgárok katonaorvosi vizsgálatának 2025. június 5-ig.
A vállalkozásoknak március végéig lesz idejük megerősíteni kritikus státuszukat a frissített feltételeknek megfelelően.
A bírák álláspontjukat azzal indokolták, hogy a katonai szolgálat lelkiismereti megtagadása nem akadálya a kiadatásnak nemzetközi jogot sértő állam elleni támadás esetén.
Az elnök elmondása szerint az agresszor lényegesen több katonát mozgósít, de többet is veszít.
Az ukrán agrárágazat akut munkaerőhiánnyal küzd a mozgósítás miatt - jelentette ki Denisz Marcsuk, az Összukrajnai Agrártanács elnökhelyettese.
Február 7-től a Reserve+ alkalmazásban újra elérhető az ideiglenes halasztások automatikus meghosszabbítása, jelentette be Rusztem Umjerov védelmi miniszter.
Az egészségügyi dolgozók mozgósítási mentességének megszüntetésére a Védelmi Minisztérium és az egészségügyi parancsnokság kérésére kerül sor az egyes szakorvosok iránti igények kapcsán.
A változások kizárólag az egészségügyi dolgozókat érintik.
A katonai állomány rotációra és szabadságra jogosult, de a leszerelés jelenleg nem lehetséges – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök.
A kijevi vezetés támogatói közül többen az ukrán hadkötelezettség korhatárának leszállítását követelték a mostani 25-ről 18 éves korra.
Már a jövő hét elején megszavazhatja az ukrán parlament.
Az ukrán férfiaknak Lengyelországban hamis katonai behívókat kezdtek kézbesíteni levélben.
Az információ, miszerint minden 25–60 év közötti fogyatékkal élő férfit, a fogyatékosság megállapítása érdekében felülvizsgálatnak kell alávetni, nem felel meg a valóságnak.
Erről Olekszandr Zavitnevics, az Ukrán Legfelsőbb Tanács Nemzetbiztonsági, Védelem és Hírszerzés Bizottságának elnöke számolt be.
A már mozgósított katonákat kell felszerelni.
A hadkötelezettségi korhatár 18 évre történő leszállítását javasolja Ukrajnának Anthony Blinken amerikai külügyminiszter.
Az ukrán vezetésnek meg kellene fontolnia a katonai szolgálatra jogosultak korhatárának 18 évre csökkentését.
A tárca megjegyezte, hogy „nagyon érzékenyen” reagálnak a mozgósítási folyamat során elkövetett jogsértésekre, és azokat fel kell számolniuk.
A szolgálatra való alkalmasságot az alapján értékelik, hogy a betegség mennyire befolyásolja a katonai feladatok ellátására való képességüket – mondta a védelmi minisztérium szóvivője.
A kormányfő pontosította, hogy az elmúlt két hónapban a nyilvántartás szerint a behívók mindössze 2 százalékát küldték ki dolgozó embereknek.
2025. február 5-ig ismételt katonaorvosi vizsgálaton kell átesniük azoknak a hadköteleseknek, akik korábban „korlátozottan alkalmas” státusszal rendelkeztek.
Ukrajnában 2025. február 7-ig folytatódik a hadiállapot és a mozgósítás, Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a vonatkozó törvényeket.
A romló harctéri helyzet miatt 500 000 embert kell mozgósítani az ukrán fegyveres erőkbe – Kosztenko
Összesen 1 millió 50 ezer állampolgárt hívtak már be a hadseregbe.
Az ukrán védelmi erők már több mint egymillió állampolgárt mozgósítottak, és a tervek szerint még további 160 ezer főt fognak behívni.