A harctér jelenlegi helyzetét figyelembe véve 500 ezer állampolgár mozgósítására van szükség az ukrán fegyveres erőkbe, ahogy Valerij Zaluzsnij volt főparancsnok is javasolta – jelentette ki vasárnap Roman Kosztenko, a Legfelső Tanács nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottságának titkára a Prjamij tévécsatornának nyilatkozva, számolt be a hromadske.ua hírportál.
A jelentés szerint a honatya elmondta, hogy a mozgósítás fokozásáról szóló törvény májusi elfogadása után normális volt az ütem, szeptemberben viszont lecsökkent. Szerinte 200 ezer ember behívását tervezték a hadseregbe, ami nem elég. Emlékeztetett arra is, hogy 2023 decemberében az ukrán fegyveres erők volt főparancsnoka, Valerij Zaluzsnyij kijelentette, hogy 500 ezer embert kell mozgósítani a hadseregbe. A képviselő szerint ez lesz a helyes lépés.
„A rendelkezésre álló számokat tekintve és azt, hogy mit kell pótolnunk, továbbra is jobban egyetértek vele (Zaluzsnijjal – a szerk.), és úgy gondolom, hogy egy ilyen szám relevánsabb, mint az, ahányat most mozgósítunk”
– mutatott rá Roman Kosztenko.
Volodimir Zelenszkij elnök 2023 decemberében kijelentette, hogy a vezérkar, de elsősorban a fegyveres erők akkori főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij 400-500 ezer ember mozgósítását javasolta az ellentámadásra. Az államfő ezután kijelentette, hogy a mozgósítás további 500 milliárd hrivnyába kerülhet Ukrajnának.
Most Olekszandr Litvinenko, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára kijelentette, hogy több mint 160 000 ember mozgósítását tervezik. Összesen 1 millió 50 ezer állampolgárt hívtak már be a hadseregbe.
Ugyanakkor Vaszil Rumak, az ukrán fegyveres erők vezérkarának kiképzési központjainak vezetője kijelentette, hogy jelenleg az újoncok egyidejű kiképzésének átlagos száma a központokban megközelítőleg 20 ezer fő, bár alig néhány hónappal ezelőtt ez a szám elérte a 35 ezret -közölte a karpat.in.ua.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.