Korábban olyan információk jelentek meg, hogy a Biden-adminisztráció nyomást gyakorol Ukrajnára, követelve a hadköteles korhatár 18 évre történő csökkentését.
Senki sem készül 18 éves fiúk mozgósítására - közölte az Unian. Ezt megerősítette Dmitro Litvin, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója is, aki a Х platformon (korábbi Twitter) közzétett bejegyzésben reagált az egyik posztra, amely az Ukrajnából külföldre utazó 15-17 éves fiatalokról szólt.
Litvin kijelentette:
„Senki sem készít elő semmilyen mozgósítást a 18 évesek körében.”*
Mozgósítás Ukrajnában
Korábban a nyugati média arról számolt be, hogy Joe Biden amerikai elnök adminisztrációja nyomást gyakorol Ukrajnára, hogy csökkentsék a mozgósítási korhatárt 18 évre.
Litvin azonban megjegyezte, hogy a nyugati partnerektől érkező katonai segély késése miatt Ukrajnának nincs elegendő fegyvere ahhoz, hogy a már mozgósított katonákat felszerelje.
Ezenkívül az Információs Ellenállás csoport katonai és politikai megfigyelője, Olekszandr Kovalenko annak a véleményének adott hangot, hogy Ukrajnának inkább hadserege technológiai és technikai képességeit kell bővítenie, mintsem hogy elfogadja az amerikai kezdeményezést a sorkötelezettség korhatárának csökkentéséről.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.