Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön.
Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal - írja az MTI.
A politikus a Magyar táj magyar ecsettel című kiállítás megnyitóján azt mondta,
hogy a kormány felfogása szerint minden magyar felelős minden magyarért.
"Amelyik magyar politikus az egyik magyart elárulja, az bármikor elárulja a másikat is, aki elárulja a külhoni magyarokat, az bármikor képes elárulni a határon belüli magyarokat is" - fűzte hozzá az államtitkár. Az államtitkár elmondta: Magyarország még egy ilyen járványos időszakot követően is erős.
A gazdaság erős lábakon áll, a magyar emberek lelkileg és testileg is erősek, hiszen példaértékűen védekeztek és védekeznek a vírus ellen - közölte.
Menczer Tamás hozzátette:
egy ilyen nehéz időszak után is felfelé ívelő pályán van az ország, és az erősekkel sokan keresik a szövetséget.
Ez jó Magyarországnak, jó a külhoni magyaroknak - fűzte hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.