Megszólalt Szalai Ádám a bírósági ügyéről

Sajtóhírek szerint beismerő vallomást tett Szalai Ádám, akit garázdaság és könnyű testi sértés gyanúja miatt hallgatott ki.

A Barcelona edzője Lionel Messi lehetséges visszatéréséről beszélt

Toronymagasan az FC Barcelona és a Manchester United párharca.

Újra együtt focizhat a kirúgott korábbi Real-sztárral Cristiano Ronaldo

Nem jött be a Görögországba való átigazolás a Real Madrid korábbi legendás balhátvédjének, Marcelónak.

Labdarúgás. Illusztráció

Hozzátette, a 20 éves támadó gyorsan beépült a csapatba, mivel több nyelven is beszél, valamint már most sokat ért a németből is.

Forint, bankjegy. Illusztráció

A téli időszak alatt 3,6 százalékkal növekedett a labdarúgó NB I-ben szereplő csapatok kereteinek összértéke.

NB I-es csapatnál tűnt fel a földrengés miatt nehéz helyzetbe került magyar válogatott focista

A tizenháromszoros magyar válogatott focist, Varga Kevin keddtől a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC-nél edz.

Focibotrány Angliában: Kizárhatják a Manchester Cityt a bajnokságból

Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City csapatát pontlevonással sújthatják, de akár ki is zárhatják.

A PSG háromszoros BL-győztes sztárkapusa a Premier League-be igazolt

Az angol labdarúgó Premier League-ben újonc Nottingham Forest kölcsönvette a Paris Saint-Germaintől Keylor Navast, a Costa Rica-i válogatott kapusát.

A Juventusban is megfordult dán focistát igazolhat a Ferencváros

Egyszer már meg akarta szerezni korábban a Fradi.

 Jótékonysági futballmérkőzés Beregszászban az ukrán fegyveres erők támogatására

Jótékonysági futballmérkőzést szerveztek az Ukrán Fegyveres Erők támogatására.

Labdarúgás. Illusztráció

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott mérkőzésein bármilyen formában megjelenítik Nagy-Magyarországot, de a háttérben továbbra is azon dolgozik, hogy a jelkép kerüljön le a tiltólistáról.

Legendás német klubhoz igazolhat a magyar válogatott focista

Német sajtóértesülések szerint a másodosztályban szereplő Hamburg csapatához igazol az egyszeres magyar válogatott Németh András.

Közel a megegyezés: a Fradi vb-sztárja a Bundesligába igazolhat

A Schäfer Andrást is foglalkoztató, a német Bundesligában szereplő Union Berlin szerződtetheti a Ferencváros tunéziai válogatott középpályását, Aissa Laidounit.

Megdöbbentő részletek derültek ki Cristano Ronaldo szakításáról

Cristiano Ronaldo és a portugál topmenedzser, Jorge Mendes együttműködése húsz év után ért véget az év elején.

Labdarúgás. Illusztráció

Az előző évhez hasonlóan a Manchester City érte el a legnagyobb bevételt a futballklubok közül.

Lelkész lett a Manchester United korábbi focistája

A Manchester United korábbi északír focistája, Philip Mulryne megunta a csillogást, a futballmezét reverendára cserélte és lekésznek állt.

Labdarúgás. Illusztráció

Vádemelést javasol a rendőrség egy labdarúgóval szemben, aki 2021 őszén egy mérkőzésen lefejelte ellenfelét.

Sült csirkét árul a Liverpool csodagyereknek kikiáltott focistája

Jerome Sinclair 2012. szeptember 26-án 16 évesen mutatkozott be a Liverpool csapatában, ezzel a klub történetének legfiatalabb játékosa lett, aki felnőttek között.

Messi után a grúz Maradona is óvszerdobozra került - kép

A Napoli grúz támadója, Khvicha Kvaratskhelia az idei szezonban robbant be a köztudatba, de nem csak Nápolyban, hanem a hazájában is megőrülnek érte.

Labdarúgás. Illusztráció

Gazdag Dániel úgy érzi, a legjobb döntést hozta meg azzal, hogy hosszabbított klubjával, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Unionnal.

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott és a német élvonalban szereplő RB Leipzig támadója klub tévécsatornájának nyilatkozva beszélt a csapat mögött hagyott nehéz őszről.

Kiderült, mikor tér vissza a PSG-hez a friss világbajnok Lionel Messi

Jövő héten visszatér a Paris Saint-Germain együtteséhez Lionel Messi.

Rolex luxusórák

Az albán származású futballista úgy vélte, a táskájában lapuló Rolexeket nem szükséges bejelenteni a vámhatóságnak – ezért viszont jelentős pénzbüntetésre számíthat.

Labdarúgás. Illusztráció

A Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetség kilátásba helyezte: felfüggeszti az ukrán szövetség tagságát, ha az eddigi elnököt, Andrij Pavelkót leváltják.

Gólrekordot döntött a katari focivébé

A vasárnap zárult katari tornán összesen 172 gól született.

Ronaldo visszatért a Real Madridhoz

A jelenleg csapat nélküli Cristiano Ronaldo a vb-kiesés után nem nyaralni, vagy pihenni indult.

Nem akárkihez került Lionel Messi vb-elődöntőben viselt nadrágja - fotó

Elsőként az argentin válogatott jutott döntőbe a katari labdarúgó-világbajnokságon.

Labdarúgás. Illusztráció

A 68 éves trénernek azt követően köszönték meg a munkáját, hogy a gárda a negyeddöntőben búcsúzott a katari világbajnokságon.

Futballtörténelmet írhat Messi

Soha nem látott tettekre készül Lionel Messi, az argentin labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.

Felmentette a korrupció és csalás vádja alól Neymar brazil válogatott labdarúgót a spanyol bíróság abban az ügyben, amely a játékosnak a 2013-as, az FC Barcelonához igazolása körüli tisztázatlan pénzügyek miatt indult.