Cristiano Ronaldo és a portugál topmenedzser, Jorge Mendes együttműködése húsz év után ért véget az év elején, ám most kiderült mit mondott ügynökének az ötszörös aranylabdás klasszis a szaúdi szerződés előtt.
Ronaldo és Mendes kapcsolata a futballsztár novemberi botrányos interjúja miatt ment végérvényesen tönkre. Az ügynök ugyanis óva intette Ronaldót a Manchester United besározásától, és arra biztatta a védencét, hogy álljon be a sorba, és maradjon az angol sztárcsapatban. Ronaldo azonban nem hallgatott rá, és a Piers Morgannek adott botrányos interjújával gyakorlatilag kirúgatta magát - írja az origo.hu.
Ronaldo állítólag már tavaly nyáron megharagudott Mendesre, amiért nem talált neki BL-induló csapatot. A spanyol Elmundo információi szerint a 37 éves portugál sztárjátékos
komoly ultimátumot adott ügynökének – még mielőtt a szaúdi al-Nasszr csapatához szerződött volna - ugyanis megfenyegette, ha nem tudja elintézni, hogy a Bayern München, vagy a Chelsea szerződtesse, akkor vége kettejük kapcsolatának.
A Bayern Münchennél soha nem foglalkoztak komoly szinten Ronaldo megszerzésével, viszont a Chelsea új tulajdonosa, Todd Boehly állítólag szerette volna leigazolni Ronaldót, de a csapat korábbi edzője, Thomas Tuchel határozottan ellenezte a portugál megvételét. Mendesnek végül nem sikerült végrehajtania Ronaldo kérését, így a 200 millió eurós éves fizetést garantáló közel-keleti üzletet már a szintén portugál Ricardo Regufe ütötte nyélbe.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.