19 halottja van a kairói teherautó és a busz ütközésének
Egy teherautó hajtott egy gyorsforgalmi úton a szembe jövő sávba és frontálisan nekihajtott egy busznak
Brutális baleset: fékezés nélkül szállt bele a kocsisorba az M1-esen (Video)
A száguldó sofőr három személyautót tört össze, az egyik vétlen jármű utasa súlyos sérüléseket szenvedett
Balesetet okozott egy ittas sofőr az Ungvári járásban
A helyszínen a járőrnek a sofőr azt állította, hogy a VAZ-2103 autóját az út szélén hagyta, amely magától árokba csúszott
Drogos sofőr okozott halálos balesetet a Munkácsi járásban
Az autóbaleset következtében meghalt egy 17 éves szarvasréti (Пузняківці) lány
Újabb halálos baleset történt Kárpátalján
Mezőterebesen (Страбичово) összeütközött egy Volkswagen Caddy és egy Volkswagen Transporter
Halálos baleset történt Alsóvereckén
Az ütközés következtében a személygépkocsi sofőrje a helyszínen belehalt a sérüléseibe, 59 éves női utasát pedig a kórházba szállították
Két halálos baleset történt Kárpátalján
Egy nap alatt két halálos baleset is történt Kárpátalján
Kárpátaljaiak sérültek meg egy balesetben Lemberg megyében
Négy gépkocsi ütközött össze Lemberg megyében. A baleset következtében két kárpátaljai lakos megsérült
Közúti baleset Kárpátalján: egy halott, négy sérült
Egy gyermek meghalt, négyen megsérültek egy közlekedési balesetben Huszt közelében
Halálos baleset történt a Rahói járásban
A teherautó ittas sofőrjét előzetes letartóztatásba helyezték
Balesetet okozó ittas férfit fogtak el Csap közelében
A vétkes sofőr elhagyta a baleset helyszínét
16 éves kamasz vesztette életét egy balesetben a Munkácsi járásban
Összeütközött egy Mercedes Benz Sprinter típusú mikrobusz és egy Honda márkájú robogó. A robogó 16 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette
Kárpátalján, a fancsikai letérőnél október 7-én összeütközött egy személyautó és egy iskolabusz.

Személyi sérülésről egyelőre nincs információ.

Huszt közelében történt közúti balesetben egy teherautó sofőrje vesztette életét.

Huszt közelében történt közúti balesetben egy teherautó sofőrje vesztette életét.

Két halálos baleset is történt Kárpátalján
A balesetekben életét vesztette egy 47 éves és egy 54 éves férfi
Több autó karambolozott az M3-ason
A Budapest felé vezető oldalon, az M0-s csomópontjánál végeznek műszaki mentést a tűzoltók
Kárpátalján, Nagyszőlős közelében egy kamion sofőrje elütött két gyalogost. Egyikük az intenzív osztályon életét vesztette.

Nagyszőlős közelében egy kamion sofőrje elütött két gyalogost. Egyikük az intenzív osztályon az életét vesztette.

Eltűnt a radarernyőkről egy An-26-os repülőgép szerdán az orosz Távol-Keleten, a fedélzetén hatfőnyi személyzettel.

Eltűnt a radarernyőkről egy An-26-os repülőgép szerdán az orosz Távol-Keleten, a fedélzetén hatfőnyi személyzettel.

Kettészakadt egy kocsi a horrorbalesetben, ketten meghaltak (Fotó)
Egy személygépkocsi oszlopnak csapódott, majd kettészakadt
Kerékpárost ütött el egy részeg sofőr Ungváron
Ungváron egy BMW személygépkocsi elütött egy kerékpárost. A sofőr vérében 3,49 ezrelék véralkoholszintet mértek
Mikrobusz ütött el egy gyereket Nagyszőlősön
Nagyszőlősön közlekedési balesetben könnyebben megsérült egy 12 éves fiú
13 éves kisfiút gázoltak halálra Kárpátalján
Egy 30 éves ilosvai illetőségű férfi Alsókaraszló (Заріччя) és Ölyvös (Вільхівка) között elütött egy kerékpáron közlekedő gyermeket
Többen meghaltak egy buszbalesetben Algériában
Tizenhárman életüket vesztették és nyolcan megsérültek vasárnap Algériában egy távolsági busz és egy teherautó frontális ütközésében
Törökországban felborult egy ukránokat szállító busz: csaknem ötvenen megsérültek
Felfordult egy ukrán turistákat szállító autóbusz Törökországban, egy ember meghalt, 49 pedig megsérült
Balesetet okozott egy részeg sofőr Munkácson
Munkácson egy Mercedes személygépkocsi vezetője elvesztette az uralmát járműve fölött és nekiment egy kerítésnek
Két halálos baleset is történt Kárpátalján
A hétvégén Kárpátalján, Nagyberezna közelében ls Munkácson is halálos baleset történt
Lengyelországban 7 ukrán állampolgárt szállító kisbusz szenvedett balesetet
Egy nyolc főt szállító kisbusz szenvedett balesetet Lublin közelében, a sérültek között hét ukrán állampolgár van
Halálos balesetet szenvedett egy kiskorú Kárpátalján
Kárpátalján motorbaleset következtében meghalt egy 17 éves fiú, utasát kórházba szállították
Súlyos buszbaleset Mexikóban – többen meghaltak
Teherautóval ütközött egy autóbusz Mexikó északi részén, Sonora államban; a balesetben 16 ember meghalt és 22-en megsérültek
Baleset az M3-as autópályán: Felborult egy teherautó
Budapest felé teljes szélességében lezárták az M3 autópályát Mogyoródnál.