Súlyos baleset történt a Huszti járásban: egy ittas sofőr elgázolt egy motorost, majd elmenekült a helyszinről. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Súlyos baleset történt a Huszti járásban: egy ittas sofőr elgázolt egy motorost, majd elmenekült a helyszinről.

Súlyos baleset Beregszász közelében – több sérültet mentettek ki az autóból. Fotó: Beregszászi Mentőszolgálat

Súlyos közlekedési baleset történt Beregszász és Jánosi között. A sérülteket a mentők kórházba szállították, a tűzoltók szabadították ki őket.

Összeroncsolódott személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében egy alsórendű úton 2026. április 4-én (Fotó: MTI/Donka Ferenc)

Hárman meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor fának csapódott egy autó szombatra virradóra Kiskunfélegyháza térségében.

Súlyos baleset Ungváron: 19 éves, részeg sofőr okozta. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Ittas állapotban vezetett egy 19 éves sofőr Ungváron, autója felborult. Két 18 éves utas megsérült, a rendőrség eljárást indított.

Halálos baleset Kárpátalján – bíróság elé került az ügy. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Egy házaspár életét vesztette, gyermekük megsérült egy súlyos balesetben a hágón. A sofőr ellen vádat emeltek.

Több szabálysértést is elkövetett az a sofőr, aki ittasan okozott balesetet Ungvár közelében. Fotó: Kárpátaljai Járőrszolgálat

Ittasan vezetett és balesetet okozott egy sofőr Ungvár közelében. A férfi már el volt tiltva a vezetéstől, mégis volán mögé ült.

Halálos baleset Beregszászi járásban – meghalt egy sofőr Szilcén. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Beregszászi járásban, Szilcén. Egy 43 éves sofőr életét vesztette, utasa kórházba került.

7 év börtön a kárpátaljai sofőrnek: két tinédzser életét követelte a baleset. Fotó: Kárpátaljai Megyei Ügyészség

Jogosítvány nélkül, gyorsan hajtva okozott halálos balesetet egy 20 éves férfi Kárpátalján. Két tinédzser meghalt, a sofőrt 7 évre ítélték.

Két teherautó ütközött a Kijev-Csap úton, Beregrákos közelében. Egy ember meghalt, egy másik megsérült. Fotó: DSZNSZ

Két teherautó ütközött a Kijev-Csap úton, Beregrákos közelében. Egy ember meghalt, egy másik megsérült.

Közúti baleset Nagymuzsalyban: a 40 éves női sofőr 1,97 ezrelékes véralkoholszinttel vezetett, a rendőrség őrizetbe vette. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Ittas női sofőr okozott közlekedési balesetet Nagymuzsalyban. A 40 éves női sofőr 1,97 ezrelékes alkoholszinttel vezetett, a rendőrség őrizetbe vette.

Közlekedési baleset történt Muzsalyban, a Beregszászi járásban. Fotó: Beregszászi Mentőállomás

Közlekedési baleset történt Muzsalyban a Beregszászi járásban. A mentők négy sérültet szállítottak kórházba.

Ittasan okozott balesetet egy nő Ungváron – a megengedett alkoholszint csaknem tizenkétszeresét mérték. Fotó: Kárpátaljai Járőrszolgálat

Ittasan okozott balesetet egy nő Ungváron – a megengedett véralkoholszint csaknem tizenkétszeresét mérték.

Egy Audi vezetője parkoló BMW-nek ütközött, több mint 75 ezer hrivnyás bírságra számíthat.. Fotó: Kárpátaljai Járőrszolgálat

Az ittas Audi-sofőr egy parkoló BMW-nek ütközött Ungváron. A bírság összege meghaladja a 75 ezer hrivnyát.

Súlyos közlekedési baleset történt Szilce (Beregkisfalud) településen.. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A 26 éves sofőr 0,86 ezrelék alkohollal a vérében ütközött a híd korlátjának, egyik utasa intenzív osztályra került.

 A halálos kimenetelű villamoskisiklás helyszíne Milánóban, Olaszország, 2026. február 27-én. Fotó: Daniele Mascolo / Reuters

A baleset után kiderült, hogy a villamosvezető rosszul lett, ezért ment neki nagy sebességgel a váltónak.

Ittas sofőr gázolt a Ungvári járásban, őrizetbe vették. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Közel tízszeres alkoholszinttel ült volán mögé az ungvári férfi.

Közlekedési baleset. Illusztráció. Fotó: freepik.com

Közzétették Ukrajna 2025-ös baleseti statisztikáit.

Halálos baleset: két teherautó és egy személyautó ütközött az Ábránkai-hágón. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A balesetben két ember meghalt, egy kiskorú utast kórházba szállítottak.

Sürgősségi egységek a helyszínen, ahol vonatbaleset történt Gelida város közelében 2026. január 21-én. Fotó: Lorena Sopena Lopez / Anadolu / Getty Images

Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben.

Két nagysebességű vonat kisiklott Spanyolországban 2026. január 18-án. Fotó:  ibuprofeno600mg / Reuters

A halálos áldozatokon túl 15-en súlyosan, 75-en kórházi ellátásra szorulóan, további 170-en pedig könnyebben sérültek meg.

Kábítószer hatása alatt vezetett, majd balesetet okozott egy sofőr Munkácson. Fotó: Videórészlet

Egy mellékútról kihajtva nem adott elsőbbséget a főúton közlekedő Skoda gépjárműnek.

Egy személygépkocsi sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, letért az úttestről, majd a Vérke folyóba hajtott. Fotó: Beregszászi Mentőállomás

A baleset pontos körülményeit a rendvédelmi szervek vizsgálják.

Engedély nélküli motorozás vezetett balesethez: 14 éves fiú sérült meg a Huszti járásban. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A 14 éves motoros nekiütközött egy 17 éves sofőr vezette gépkocsinak.

Halálos baleset Kárpátalján: 15 éves lány vesztette életét egy kiskorúak által okozott közlekedési balesetben. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A személygépkocsi 15 éves vezetője túl gyorsan vezetett.

Tovább bővölt a Gyija alkalmazás által igénybe vehető szolgáltatások köre Ukrajnában. Fotó: Internet

Jövőre a járművezetők a rendőrség kihívása nélkül is rögzíthetik a közlekedési baleseteket a Gyija alkalmazáson keresztül.

Halálos baleset történt Szilcén: egy 75 éves kerékpáros életét vesztette. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

A gyalogátkelőn ütöttek el egy 75 éves kerékpárost.

Tragikus baleset a Rahói járásban: 17 éves motoros halt meg egy betonáteresznek ütközve. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Az ütközés után még több mint 20 métert sodródott járművével.