A harci járművek vásárlása egy egymilliárd eurós katonai segélyterv részeként valósul meg.
Starmer elmondta, hogy az európai vezetők megállapodtak egy ukrajnai béketerv kidolgozásában, amelyet majd benyújtanak az Egyesült Államoknak.
Donald Trump amerikai elnök a nemzetbiztonsági vezetőivel fog tárgyalni
A brit kormányfő szerint a brit-francia megállapodás alapján az ukrajnai háború lezárásáról elkészítendő terveket az érintett országok áttekintik majd az Egyesült Államokkal is.
Miközben az Egyesült Államok elutasítja Ukrajna további támogatását, az európai szövetségesek egyesítik erőiket, és előre lépnek a biztonsági vákuum betöltése érdekében.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „nagyrészt” az európai országok lesznek felelősek az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtásért.
„Ki tudjuk váltani az Ukrajna védelmi szükségleteire szánt amerikai segélyeket, ha egész Európa kiutalná erre a célra GDP-je 0,25 százalékát.” – mondta a tárcavezető.
A pénzt a védelmi képességek erősítésére fordítják, jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök kijevi látogatása során.
Az EU azóta sietteti a terveit, hogy támogassa Ukrajnát, amióta Washington tárgyalásokat kezdett Moszkvával.
Az Európai Unió kész még többet tenni - fogalmazott.
Pete Hegseth védelmi miniszter február 10-én egyhetes európai körútra indul, aminek a során Németországba, Belgiumba és Lengyelországba látogat.
A francia nemzetgyűlés ősszel közzétett költségvetési jelentése szerint a francia légierő tulajdonában lévő 26 Mirage 2000-5-ösből hatot engednek át Ukrajnának.
Az Európai Bizottság elnöke szerint a háború kezdete óta az EU és tagállamai 134 milliárd euró értékben nyújtottak támogatást Ukrajnának.
A szállítás azután indult újra, hogy a Trump-kormányzat megvitatta a Kijevvel kapcsolatos politikáját.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államok hiába hagyott jóvá mintegy 177 milliárd dollárnyi segélyt a háborúval sújtott ország számára, ebből valójában mindössze 75 milliárdot kapott meg a kijevi vezetés.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetség tagállamainak jelentősen növelniük kell védelmi kiadásaikat, és szorosabb együttműködésre van szükség az észak-amerikai partnerekkel.
Az Oroszországgal folytatott tárgyalások újrakezdésekor Ukrajnának „a lehető legjobb helyzetben” kell lennie, ehhez pedig állandó támogatásra van szükség – jelentette ki vasárnap Mark Rutte NATO-főtitkár.
Az ukrán erők csapást mértek a Lukoil orosz olajtársaságnak az oroszországi volgográdi területen lévő olajfinomítójára péntekre virradó éjjel.
A Patriot rakétarendszerek kulcsfontosságúak Ukrajna számára, mivel segítenek megállítani az orosz hadsereg támadásait.
Az Európai Unió összesen több mint 134 milliárd euróval támogatta már Ukrajnát.
Az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtásra nem vonatkoznak a külföldi segélyekről szóló legutóbbi rendelet korlátozásai, mivel az csak a fejlesztési programokra vonatkozik, a katonai támogatásra nem.
Az olasz parlament megszavazta Ukrajna további támogatását a háború kezdete óta immáron tizedik fegyverszállítmány küldésével, amely a védelmi miniszter szerint az utolsó lesz.
Ám Ukrajna a jelek szerint elkerülheti a legrosszabb következményeket.
Scholz bizakodását fejezte ki, hogy „az Európa és az Egyesült Államok közötti kedvező együttműködés a jövőben is sikeres lesz, beleértve az Ukrajnának nyújtott támogatás kérdését is”.
Emellett felajánlja az ukrajnai katonák brit kiképzési programjának bővítését is.
Az ország sikeresen megoldotta a drónokkal kapcsolatos bürokratikus problémákat, amelyek a raktárakban rekedtek.
Németország hozzájárulása Ukrajna támogatásához a teljes körű invázió kezdete óta az összes kapott segítség 16 százalékát tette ki eddig.
Boris Pistorius német védelmi miniszter hétfőn átadta az elsőt a több tucat vadonatúj német gyártmányú RCH 155 típusú önjáró lövegből.
Valamennyivel kevesebb, mint 4 milliárd dollár maradt meg, amelyet a következő adminisztrációnak lehetősége lesz Ukrajna számára felhasználni.
A megbeszélésen szó volt az Egyesült Államok közelmúltban nyújtott katonai segítségéről, amelynek célja az ukrán pozíciók erősítése Oroszországgal szemben.
Az Antony Blinken által jegyzett tájékoztatás szerint az ukrán haderő által igényelt katonai felszereléseket az amerikai készletekből juttatják el.