Április 11-én Kárpátalja végül elhagyja a vörös zónát, ahol több mint egy hónapig tartózkodott.

Kárpátalja április 11-én elhagyja az vörös zónát, s átlép a sárga zónába.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nagyon szívesen segít Szlovákiának, hogy minél több szlovák ember életét és egészségét tudják megmenteni. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.

Szakértő: A koronavírus jelenlegi hulláma legfeljebb egy hónap múlva ér véget Ukrajnában
Ukrajnában azok a régiók, amelyek elsőként kerültek szigorú karanténba, elsőként lépnek majd ki a lezárásból – fejtette ki véleményét Viktor Szegyuk
Koronavírus: Brazíliában újabb rekordon az egy nap alatt regisztrált halottak száma
Brazíliában újabb rekordot döntött a koronavírus egy nap alatt regisztrált halálos áldozatainak száma az egészségügyi minisztérium közlése szerint
Orbán: május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban
Május 10-én indul újra a jelenléti oktatás a középiskolákban, és csak írásbeli érettségi vizsga lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Egy 14 éves lány is meghalt koronavírusban Magyarországon
Egy 14 éves lány volt a koronavírus legfiatalabb áldozata az elmúlt 24 órában Magyarországon – derül ki a kormányzati tájékoztató oldal adataiból
Sztepanov: napi 30 ezer covidos betegre számítunk
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a Pravo na vladu című műsorban kijelentette, hogy 7-10 napig naponta akár 25-30 ezer koronavírusos beteg lehet
Ukrajnában ismét csaknem húszezer új beteget jegyeztek fel
Továbbra sem  lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökön ismét csaknem húszezer új beteget jegyeztek fel
7325-tel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 285, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7325 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
A koronavírus fertőzöttek száma 133,8 millió a világon
A világon 133 808 161 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 901 072, 76 047 424-en meggyógyultak
Ukrajnában már 5 ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát
Ukrajnában eddig öten kapták meg a Covid-19 elleni vakcina mindkét dózisát, míg az első oltást már több mint 352 ezer személy vette fel
Szakértő: Ukrajna még mindig nem tudja, hány embernek van szüksége COVID-19 oltásra
Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma közölte, hogy az ország lakosságának 70%-át be akarják oltani koronavírus ellen. Ez elméletileg lehetséges
Németország tárgyalásokat kezd Szputnyik V vakcina beszerzéséről
Németország tárgyalást kezd Oroszországgal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz vakcina beszerzéséről
Olyan vakcinán dolgoznak, amely a jelenleg még denevérekben lévő koronavírus ellen véd majd
Jelenleg még denevérekben lévő, de később akár emberekben is megjelenő koronavírus ellen is védenek majd azok a vakcinák, amelyeken már több kutató dolgozik
Ukrajnában megint csaknem húszezer új beteget regisztráltak
Ukrajnában csütörtökre megint jelentősen megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma, egy nap alatt csaknem húszezer új beteget regisztráltak
A számok alapján Kárpátalja egy lépésre a narancssárga zónától
Anatolis Poloszkov, Kárpátalja kormányzója bejelentette, hogy ma, április a járványhelyzet mutatói szerint régiónk elérte a narancssárga karanténzóna szintjét
4814-gyel nőtt a koronavírus fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4814 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az országban
A koronavírus fertőzöttek száma 132,9 millió a világon
A világon 132 975 654 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 886 573, 75 591 567-en meggyógyultak
Európában Ukrajna áll az első helyen az új covid-esetek terén
Ukrajnában április 7-i adatok szerint 15 415 ember fertőződött meg. Ezzel a mutatóval hazánk 24 órán belül az élre került az új covid-fertőzési esetek terén
Ukrajna eddig 24 millió dózis vakcinára kötött szerződést
Ukrajna mostanáig 24 millió dózis különböző, koronavírus elleni vakcinára kötött szállítási szerződést - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter
Sztepanov: Havi 6 millió oltást kell beadnunk
Makszim Sztepanov, az Egészségügyi Minisztérium vezetője szerint havi 6 millió oltást kell végezni Ukrajnában, hogy 2022-ig az ukránok 70%-a védve legyen
Nappal és éjjel is temetnek, annyi a Covid-áldozat Brazíliában
Brazíliában a tárca 4195 új halottat jelentett be és további 86 979 igazolt fertőzést. A keddi adatokkal együtt a járvány halálos áldozatainak a száma 336 947
Bosznia-Hercegovinában a kormány járványkezelési tehetetlensége miatt tüntettek
Százak vonultak utcára Bosznia-Hercegovinában kedden, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot azért, mert a kormány rosszul kezeli a koronavírus-járványt
Berobbant a koronavírus Indiában: napi százezer új eset
Indiában hétfőn 103 558 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak, ezzel az ország az USA mellett a második, ahol a napi új esetszám meghaladta a százezret
Ukrajnában csaknem ötszázan haltak bele egy nap alatt a betegségbe
Ukrajnában szerdára tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem 15 és fél ezer új beteget regisztráltak, csaknem 500 beteg halt meg
Ukrajnának nincs elég pénze a covid-oltások megvásárlására
Az ukránok számára szükséges covid-oltások megvásárlásához további 6,5 milliárd hrivnyára van szükség - jelentette be Makszim Sztepanov
Uniós szóvivő: késő nyárra már kialakulhat a közösségi immunitás az EU-ban
Az oltóanyag-szállítások felgyorsulásának köszönhetően jó esély van arra, hogy késő nyárra már kialakul a koronavírus elleni közösségi immunitás az EU-ban
A WHO-nak kétségei vannak az oltási útlevéllel kapcsolatban
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz - közölte az ENSZ
Közel van a harmadik hullám teteje Magyarországon
Mivel a koronavírus örökítőanyagának koncentrációjában országosan stagnáló tendencia figyelhető meg, hamarosan elérünk a harmadik hullám tetejére
Lesz vakcina, amivel a gyerekeket is be lehet oltani
Már zajlanak a kísérletek, így a közeljövőben elérhető lesz olyan vakcina is, amellyel beolthatók a kiskorúak is - jelentette ki Szlávik János