A Hagyományok Háza ad otthont március 18-án a száz éve született magyar táncművész-koreográfus, Vásárhelyi László munkásságát bemutató konferenciának.
A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia munkatársai sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Az eredményeket Farkas József, a Hálózat vezetője foglalja össze.
A Müpa ad otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének.
Az újvidéki Manó és a Tűzrevaló táncegyüttesekből, valamint a Pörgető citerazenekarból negyven gyerek érkezett a magyar fővárosba.
A Hagyományok Háza háromnapos rendezvénnyel készül karácsonyra.
Nagy sikerrel ért véget a felvidéki Fonográf Fesztivál.
A konferencián mintegy negyven szakember osztotta meg gondolatait egymással, s az előremutató, példaértékű gyakorlatokat is bemutatták.
Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Hagyományok Háza Hálózat Vajdaság komplex népművészeti foglalkozását, a Ricsajt.
A Hagyományok Házában találkoztak október közepén Dánia, Norvégia és Magyarország kézműves szakemberei.
Az elbírálást a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya által kijelölt szakemberek végezték.
Ezúttal Kárpátaljáról és Délvidékről érkeztek hallgatók.
A kétnapos találkozón a jelenlévők a munkájukhoz kapcsolódó kommunikációs tapasztalataikat bővíthették.
A Magyar Népmese Napját tizenhét éve ünnepeljük a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapján.
A tárlat az év végéig várja a látogatókat.
Az 5-6. osztályosoknak szóló Forgószél és a 7-12. osztályosoknak meghirdetett Garabonciás verseny egy egész tanéven átívelő levelezőverseny.
A táncháztalálkozók története 1978-ig tekint vissza. Elsőként tartották számon a világon, de öt év után a hatóságok betiltották.
Szeptember első hétvégéjén rendezik meg Mikházán a már hagyománnyá vált szabadegyetemet
Idén 36. alkalommal rendezik meg a Budai várban a Mesterségek Ünnepét
Hatodik évébe lépett Torockó neves programsorozata a Double Rise fesztivál
A Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet első alkalommal rendezi meg hagyományteremtő céllal augusztus 9-13. között népi kézműves táborát Horgoson
Második alkalommal rendezik augusztus 4-7. között a gyergyói összművészeti fesztivált, az EgyFesztet
A Hagyományok Háza gazdag programkínálattal várja a nyár utolsó hónapjában vendégeit a villánykövesdi Ördögkatlan fesztiválon, és a kővágóőrsi Kőfeszten
A Hagyományok Háza Corvin téri székházában a szervezők nyáron a Halmos Béla emlékkiállítással és Váradi Levente fotóbemutatójával várják az érdeklődőket
A Művészetek Völgye Fesztivál az ország kulturális életének meghatározó eseménysorozata, s immár 31 évre tekint vissza
A fiatal muzsikusok népzenei koncertjeivel, tánc- és énektanítással, mesemondással, kézműves foglalkozással és táncházzal várják a látogatókat
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora július harmadik hetében a Szent Anna napjához kapcsolódó néphagyományokat köti csokorba