A Hagyományok Háza újév-köszöntője
„Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” - A Hagyományok Háza újév-köszöntője
 / Kultúra

A Müpa ad otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének. A „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” című rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának szereplése mellett ismert zenészek és táncosok fellépése teszi emlékezetessé.

Budapest kulturális életének egyik legjelentősebb év eleji eseménye a Hagyományok Háza újév-köszöntője. 

A január 6-ai rendezvény egyben a népi kultúra várt seregszemléje.

Az ünnepi műsor idei mottója a „Téged Isten, dicsérünk” dicsőítő ének huszonegyedik, ma különösen időszerű sora: „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” E sor kiválasztásával a szervezők folytatni, elmélyíteni és teljessé kívánják tenni a Te Deum címet viselő tavalyi gálaműsor üzenetét: a Kárpát-medencei magyarság egységét, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös tisztelet Bartók által megfogalmazott örökérvényű gondolatát. 

Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció felvonultatásával is hangsúlyozó koncerten az ismerős programelemek sajátosan mély értelmezését az istengyermek születésének misztériuma és az újrakezdés reményét adó újév kínálja.  Egyben megjeleníti, hogy a teremtés művében társakká válhattunk. A világ és emberi létünk értelmét keresve eligazodást, örök érvényű válaszokat talán csak a művészetek nyelvén – kiváltképp dallal, tánccal, muzsikával, és rítusokba, szertartásokba való bekapcsolódás révén – adhatunk. A 2015-ben indult újév-köszöntők sorának nyolcadik gálaműsora e gondolat jegyében – az előadók és a közönség számára – kívánja emlékezetessé tenni az estét.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.