A vásárló az egyik leggazdagabb ukrán üzletember, Viktor Pincsuk cége.
Miután a gabonaválságot lezáró isztambuli megállapodás jegyében elindult az első hajó Ukrajnából, a gabonaárak az elmúlt négy hét emelkedése után csökkenő tendenciát kezdenek mutatni
A koronavírus-járvány időszakában sokan otthon fogyasztottak sört, ahogy a bárok és az éttermek világszerte bezártak
Elhagyta Odessza kikötőjét az első gabonaszállító hajó hétfő reggel - jelentette be a török védelmi minisztérium
John Mangudya, a zimbabwei jegybank elnöke június 27-én jelentette be, hogy a bank nemesfémet hoz forgalomba a száguldó infláció megfékezésére
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy országa kész újraindítani a gabonaszállítást a fekete-tengeri kikötőkből
Oroszország által kifosztott ukrán készletekből származó árpát és búzát szállító hajó kötött ki az észak-libanoni Tripoli kikötőjében
Három ukrán kikötőt már felkészítettek arra, hogy több hónapos szünet után újrainduljon a gabonakivitel Dél-Ukrajnából
Bár elsőre logikusnak tűnhetne, hogy a rekkenő európai hőség és a tűző nap fokozza a napelemek teljesítményét, messze nem ez a helyzet
A feldolgozóipar teljesítménye két éve az első alkalommal csökkent, a szolgáltatóiparé hét hónapja
Az utóbbi hetven év legszárazabb nyarát éljük, erősítette meg sokunk feltételezését Fedinisinec Erzsébet, a Beregszászi Meteorológiai Állomás vezetője
A Ukrán Nemzeti Bank drasztikusan lerontotta inflációs előrejelzését
Magánszemélyek automatikusan regisztrálhatnak korlátolt felelősségű társaságot a Gyija alkalmazásban
A svéd H&M csoport, a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi lánca megkezdi oroszországi üzleti tevékenységének felszámolását
Az Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciók lassan, de biztosan éreztetik hatásukat
A koronavírus-járvány, illetve Oroszország Ukrajna elleni háborúja is negatív hatással van az Európai Unió gazdaságára
Sikerült megállapodásra jutni az orosz, ukrán, török és ENSZ-tisztségviselők részvételével zajló megbeszéléseken az ukrán gabonaexportról
Egy friss ENSZ-jelentés szerint India jó úton halad afelé, hogy jövőre megelőzze Kínát a világ legnépesebb országaként
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy látja, hogy az európai országoknak komoly olaj- és gázellátási kihívásokkal kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban
Egyre nagyobb az aggodalom Németországban a kieső orosz gáz miatt
A fogyasztói infláció Ukrajnában júniusban 20,1%-ra gyorsult a múlt évhez képest a májusi 18,0%-ról
Kevés osztrák vállalat lenne képes gyorsan reagálni az orosz gáztól való teljes függetlenedésre, így ez munkahelyek ezreinek elvesztésével járna
Ukrajna energiarendszerének mintegy 60 százalékát az atomenergia szolgáltatja
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt
Az ukrán kormányfő szerint idén legalább 35 százalékkal zsugorodik az ukrán hazai össztermék (GDP)
A hadiállapot alatt a fűtési szezonra való felkészülés keretein belül Ukrajna moduláris kazánházakból és generátorokból álló tartalékkészletet hoz létre
A Minisztertanács azt tervezi, hogy télen csökkenti a minimális hőmérsékletet a lakóépületekben Ukrajnában
Takarékossági okokból nincs egész nap meleg víz egy szászországi 600 lakásos társasházban
Ilyen hosszan tartó szárazságra még a legöregebbek sem emlékeznek
Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök hétfőn olaj- és gázszállítmányokat helyezett kilátásba az Európai Uniónak
Az orosz földgázszállítások leállásának növekvő kockázata miatt immár 40 százalék körüli az esélye annak, hogy az európai gazdaság az idén recesszióba kerül