Törökország: Sikerült megállapodásra jutni az ukrán gabonaexport újraindításának kérdésében
Törökország: Sikerült megállapodásra jutni az ukrán gabonaexport újraindításának kérdésében

MTI

 / Gazdaság

Sikerült megállapodásra jutni az orosz, ukrán, török és ENSZ-tisztségviselők részvételével zajló megbeszéléseken koordinációs központ létrehozásáról, szavatolva ezzel az ukrán gabonaexport fekete-tengeri újraindításához szükséges biztonságos útvonalakat – közölte szerdán a török védelmi miniszter.

Hirdetés

Hulusi Akar szerint az egyezséget a felek jövő héten esedékes találkozóján fogják várhatóan aláírni. A tárcavezető közölte azt is, hogy sikerült megállapodni a gabonaszállítmányok közös ellenőrzésében is a kikötőkben - írja az MTI.

António Guterres, az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy a történtek bizonyítják,

hogy Oroszország és Ukrajna képesek egymással tárgyalni, de „a békéig még hosszú az út”.

Mint azt New Yorkban újságíróknak elmondta, jelentős és érdemi lépést sikerült tenni a fekete-tengeri gabonaexport újraindítása érdekében.
„A jövő héten remélhetőleg tető alá hozhatjuk a végleges megállapodást.

Azonban továbbra is szükségünk van rengeteg jóindulatra és a felek kötelezettségvállalására” – tette hozzá.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a nap folyamán az El País spanyol lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán gabonaexport orosz blokádjának feloldásáról folyó tárgyalások már „végső fázisban” vannak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.