A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy látja, hogy az európai országoknak komoly olaj- és gázellátási kihívásokkal kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban. Fatih Birol, az IEA igazgatója szerint a világ még soha nem élt át a mostanihoz hasonlóan mély és összetett energiaválságot. Könnyen előfordulhat, hogy „a neheze még csak ezután következik”.
„Az idei tél nagyon-nagyon nehéz lesz Európában” – figyelmeztetett Fatih Birol, az IEA igazgatója egy keddi sydneyi energiafórumon. Az energiaellátás az egyik fő probléma – mondta, írja az MTI.
„Ez komoly hatással lehet a világgazdaságra” – mondta az energiaipari lobbicsoport vezetője.
Birol szerint a világ még soha nem élt át a mostanihoz hasonlóan mély és összetett energiaválságot. Könnyen előfordulhat, hogy „a neheze még csak ezután következik” – mondta.
Az energiaválsággal kapcsolatos aggodalmakat csak tovább fokozta, hogy Oroszország a rutinszerű karbantartási munkák elvégzésére leállította a gázszállítást az európai gázellátásban kulcsfontosságú Északi Áramlat-1 gázvezetéken. Hétfő reggel óta nem érkezik több gáz a vezetéken Németországba. Európai politikusok attól tartanak,
hogy Oroszország a munkálatok elvégzése után a vezetéket nem fogja újra üzembe helyezni.
Az orosz gáztól való függőség megújuló energiahordozókkal való csökkentésének a kulcsa Kína kezében van – mutatott rá Birol. Kína ugyanis a napenergia globális ellátási láncának mintegy 80 százalékát ellenőrzi. Az IEA igazgatója szerint ez az arány az elkövetkező években valószínűleg még növekedni is fog.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.