Az Európai Unió továbbra is Ukrajna legnagyobb támogatója.
Az Európai Parlament jóváhagyta azt a megállapodást, amely szerint Ukrajna vám- és mennyiségi korlátozás nélkül hozhatja be az Európai Unióba a termékeit.
Az Európai Bizottság szerint a gázárak csökkenni fognak, a cseppfolyósított földgáz (LNG) globális kínálatának emelkedése miatt.
Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy "sürgősen, légvédelmi eszközök átadásával kell biztosítani Ukrajna védelmének megerősítését", valamint szankciók meghozataláról határoztak Iránnal szemben.
Az európai uniós intézmények vezetői és a NATO is elítélte az Izraelt ért iráni támadást, és önmérsékletre, valamint a helyzet elmérgesedésének megelőzésére szólítottak fel.
Az ukrán baromfi, tojás és cukor behozatala mellett a búza, búzaliszt, árpa, árpaliszt, zab, kukorica, kukoricaliszt és a méz vonatkozásában is korlátozásokat vezetnek be.
Állandó katonai fenyegetést jelent Európára nézve.
Oroszországot kötelezni kell a rá kiszabott jóvátétel megfizetésére.
Akár már márciusban felhasználható lesz az uniós eszköz Ukrajna finanszírozási nehézségeinek leküzdésére
Moszkva "befolyásoló ügynököknek" szervezett be néhány EP-képviselőt is.
Románia továbbra is részt vesz az Ukrajnát támogató közös uniós erőfeszítésben.
Európa Ukrajna mellett fog állni a háború minden egyes napján és azután is.
Az Európai Unió stabilitásába.
Az ukránok napról napra megmutatják, milyen példátlanul bátrak és képesek felvenni a harcot az orosz agresszióval.
Úgy fogalmazott: "mindent meg kell tennünk, hogy megállítsuk az ártatlan civilek szenvedését Izraelben és Palesztinában".
Aggodalmának adott hangot a korlátozó intézkedések gyakori kijátszása miatt.
Jogszűkítés történt az uniós reformok végrehajtása során.
Az is kulcsfontosságú, hogy a tagállamok addig támogassák Ukrajnát, ameddig csak szükséges.
Hangsúlyozta, hogy az EU a gazdák mellett áll.
Az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy egy kiterjedtebb határellenőrzés nélküli schengeni térség erősebbé tenné az Európai Uniót.
Az újjáépítés körvonalai is nagy hangsúlyt kaptak.
Lengyelország Magyarországot támogatja
A jogszabályt 446 szavazattal 67 ellenében, 112 tartózkodás mellett fogadták el.
Az EU 27 tagállama megállapodott, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokat június 6. és 9. között tartják.
Az egyezményt 2019. márciusáig 46 ország és az Európai Unió írta alá.
"Bolondnak nézik az embereket a brüsszeli bürokraták, az Európai Parlament baloldali többsége, és úgy gondolják, ha nem beszélnek a korrupciós ügyekről, akkor azok nem léteznek" - fogalmazott.
Hangsúlyozta: meg kell előzni újabb háborúk kitörését, és jövőt kell biztosítani mindazoknak, akik gazdasági és társadalmi bizonytalanságban élnek.