A tagországoknak mindent meg kell adni, ami ahhoz szükséges, hogy Ukrajna győzzön és visszaszerezze a nemzetközileg elismert területe feletti teljes ellenőrzést - jelentette ki az Európai Parlament csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában.
Az uniós parlament tájékoztatása szerint a 451 igen szavazattal, 46 ellenében, 49 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők beruházásokat sürgettek az európai védelmi iparba az ukrán fegyverigény kielégítése, valamint az uniós készletek feltöltése érdekében.
Felszólították az uniós országokat, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a védelmi ipari vállalatokkal, hogy biztosítsák a lőszerek és rakéták gyártását és szállítását Ukrajnának. Véleményük szerint továbbá minden EU-tagországnak és NATO-szövetségesnek évente legalább a GDP-je 0,25 százalékával kellene támogatnia Ukrajnát katonailag.
Az EP-képviselők felszólították az amerikai képviselőházat is, hogy további késedelem nélkül fogadja el az Ukrajnának szánt, régóta elakadt katonai segélycsomagot.
"Fő cél az, hogy Ukrajna megnyerje a háborút, ugyanis más tekintélyelvű rezsimek figyelik, miként alakul a helyzet, hogy felmérjék saját mozgásterüket az agresszív külpolitika gyakorlására"
- fogalmaztak.
Az elfogadott szöveg szerint sürgősen szükség van szilárd jogi rendszerre, mely lehetővé teszi az EU által befagyasztott orosz állami tulajdonú vagyon elkobzását és felhasználását Ukrajna újjáépítésére és a háború áldozatainak kártalanítására. Oroszországot továbbá kötelezni kell a rá kiszabott jóvátétel megfizetésére - írták.
Az EP-képviselők arra is felszólítják az Európai Uniót, hogy tartsa fenn és terjessze ki az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni szankciós politikáját. Véleményük szerint az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködések megszüntetése, az orosz mezőgazdasági és halászati termékek, valamint a fosszilis tüzelőanyagok és a csővezetékeken keresztül, illetve a tengeren szállított cseppfolyósított földgáz uniós importjának teljes betiltására van szükség.
Az EP 506 igen szavazattal, 9 ellenében és 32 tartózkodással egy másik állásfoglalást is elfogadott, amely leszögezte: az EU-nak aktívan kell támogatnia a demokratikus ellenzéket Oroszországban.
A szöveg hangsúlyozta, hogy Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki politikus február 16-án bekövetkezett haláláért a teljes büntetőjogi és politikai felelősség az orosz államot, és különösen annak elnökét, Vlagyimir Putyint terheli.
"Navalnij meggyilkolása újabb jele az Oroszországban egyre fokozódó és rendszerszintű elnyomásnak"
- fogalmaztak az EP-képviselők, akik független és átlátható nemzetközi vizsgálatot sürgettek Navalnij halálával kapcsolatban.
Az EU-nak továbbra is töretlen szolidaritást kell vállalnia és aktívan támogatnia kell a független orosz civil társadalmat és a demokratikus ellenzéket - tették hozzá.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.