Az Európai Unió országainak továbbra is minden segítséget meg kell adniuk az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke
Az Európai Unió országainak továbbra is minden segítséget meg kell adniuk az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke

MTI

 / Gazdaság

Az Európai Unió országainak továbbra is minden segítséget meg kell adniuk az orosz invázió ellen védekező Ukrajnának – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán Prágában sajtótájékoztatón.

Hirdetés

„Ukrajna biztonsága egyben Európa biztonságát is jelenti. Ezt nem szabad elfelejtenünk” – hangsúlyozta az európai uniós politikus újságírók előtt.

Roberta Metsola nagyra értékelte, hogy Csehország a kezdetektől fogva kiállt Ukrajna mellett, és több százezer ukrán menekültnek adott menedéket.

„Ukrajna támogatása továbbra is a cseh külpolitika egyik legfontosabb feladata”

 – szögezte le Petr Fiala cseh miniszterelnök a sajtótájékoztatón.

Roberta Metsola azt követően találkozott a sajtóval, hogy a nap folyamán tárgyalásokat folytatott a cseh parlament két házának elnökeivel, valamint a cseh kormányfővel. Hivatalos programjában este a prágai egyetemek hallgatóival folytatandó beszélgetés szerepelt.

Az utóbbin hetekben Európában lezajló gazdatüntetésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Roberta Metsola hangsúlyozta, hogy párbeszédet kell folytatni az emberekkel és reagálni kell a problémákra, a frusztrációra. „Meg kell hallgatni az embereket, azután pedig tárgyalni kell a felmerülő problémákról” – szögezte le.

Roberta Metsola prágai látogatása alkalmával felhívta a cseh politikusok figyelmét a júniusi európai parlamenti választások fontosságára. Európa jövőjéről van szó – mutatott rá a sajtóértekezleten.

A vezető cseh politikusok egyaránt azt hangoztatták, hogy fontosnak tartják az európai parlamenti választásokat és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a választási részvétel magasabb legyen, mint öt éve. Akkor a csehországi EP-választásokon az arra jogosultak 28,75 százaléka vett részt. Csehországban a hagyományokhoz híven az EP-választás is kétnapos lesz, június 7-én és 8-án tartják. A csehek 21 európai parlamenti képviselőt választanak meg.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.