Amelyek az elnöki hivatal szóvivője szerint jó egészségi állapotról tanúskodnak.
Az idősek körében a késői reggeli fogyasztása összefüggésbe hozható a megnövekedett halálozási kockázattal.
Az elnöki feladatok ellátására alkalmas egészségi állapotról szól Donald Trump éves orvosi vizsgálatának részletes jelentése, amelyet vasárnap adott ki a Fehér Ház.
A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén.
Az egyházfő azt a kezelést folytatja, amelyet az utóbbi hetekben a kórházban megkezdett, vagyis továbbra is gyógyszeres terápia alatt van, és légzési, valamint mozgási gyakorlatokat végez.
Ferenc pápa kétoldali tüdőgyulladással érkezett a kórházba február 14-én, és az első hetekben két alkalommal volt életveszélyes állapotban.
A közlemény kiadását követően a szentszéki sajtóközpont hozzátette, hogy az orvosok szerint a pápa nem gyógyult ki teljesen a kétoldali tüdőgyulladásból, de a gyulladás "ellenőrzés alatt van".
Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára, és ezek a már több hete követett terápiák "további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak".
Az utóbbi negyvennyolc órára vonatkozó közlemény szerint Ferenc pápán kedden végeztek röntgenvizsgálatot, amely az utóbbi napokban regisztrált javulást erősítette meg.
Klinikai kórképe azonban továbbra is összetettnek számít.
A közleményben kiemelték: a pápa stabil állapota azt mutatja, hogy jól reagál az eddig alkalmazott terápiára.
Ferenc pápa huszonkettedik napját tölti kórházban.
Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.
Az egyházfő kezelése huszadik napján a korábbinál intenzívebb légzési fizioterápiát végzett, valamint mozgásgyakorlatokat, a napot karosszékben töltötte és dolgozott is.
Ferenc pápának a nap folyamán nem volt sem légzési elégtelensége, sem hörgőgörcse. Továbbra is láztalan, éber és együttműködik a terápiák alkalmazásában.
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett.
A szentszéki sajtóközpont szombaton hangsúlyozta, hogy a korábbi légzési probléma semmilyen más szervet nem érintett.
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.
A közleményben hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa klinikai állapota csütörtökön is javulást mutatott.
Az enyhe javulás ellenére az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásokba a pápa egészségi állapotának alakulását illetően.
Az egyházfőnél nem merült fel újabb légzési roham, a vérkép értékei szintén nem módosultak a korábbiakhoz képest.
A vatikáni közlemény hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának este óta nem volt asztmás légzési rohama, valamint néhány vizsgálati eredmény javult.
A Vatikán vasárnap esti közlése szerint az egyházfő továbbra is kritikus állapotban van.
Ferenc pápa kritikus állapotban van, és az előző naphoz képest romlott az állapota – közölte szombat este a Vatikán sajtószolgálata.
A huszonnégy órával korábbi jelentéshez képest változást jelent, hogy az egyházfő felkelt kórházi ágyából, és karosszékben fogyasztotta el reggelijét.
Ferenc pápánál, aki múlt hét óta kórházban van, a keddi CT-vizsgálat mindkét tüdejében tüdőgyulladást mutatott ki – közölte a Vatikán.
Sikeresen és komplikációk nélkül hajtottak végre műtétet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökön vasárnap este.
A szolgálatra való alkalmasságot az alapján értékelik, hogy a betegség mennyire befolyásolja a katonai feladatok ellátására való képességüket – mondta a védelmi minisztérium szóvivője.
Először jelent meg a nyilvánosság előtt kemoterápiás kezelésének befejezése óta Katalin walesi hercegnő, Vilmos brit trónörökös felesége.
Befejeződött Katalin walesi hercegnő kemoterápiás kezelése. Ezt személyesen Katalin, Vilmos brit trónörökös felesége jelentette be hétfőn.
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.