Hívők imádkoznak Ferenc pápáért a vatikáni Szent Péter téren. MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo
Hívők imádkoznak Ferenc pápáért a vatikáni Szent Péter téren. MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo

MTI

 / Közélet

A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni - közölte a Szentszék csütörtök este a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján.

Hirdetés

A közleményben hangsúlyozták, hogy Ferenc pápa klinikai állapota csütörtökön is javulást mutatott.

Közölték, hogy

az egyházfőnél az oxigénterápiát úgynevezett ventillációs maszkkal egészítették ki. Délelőtt a pápa légzési fizioterápiát követett, a délutáni órákban pedig a Gemelli-klinika pápai kórtermének kápolnájában imádkozott. Ezenkívül a munkának szentelte magát.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az újabb orvosi közlemény, ahogyan szerdán is történt, már nem nevezi kritikusnak a pápa állapotát.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségi állapotának alakulását tekintve.

A szóvivő kiemelte:

nincsenek információik azzal kapcsolatban, hogy a pápa meddig marad kórházban, és azt sem tudják, hogy vasárnap délben meg tud-e jelenni a klinika ablakában a hívők üdvözlésére.

Ferenc pápa február 14. óta van kórházban.

Az orvosok a február 21-én tartott kórházi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy az egyházfő még legalább egy hétig kezelésre szorul.

A Vatikán csütörtökön bejelentette, hogy lemondták a szombati audienciát.

A Szent Péter téren csütörtök este is rózsafüzér-imát tartanak, amelyet Baldassare Reina bíboros, a római egyházmegye általános helynöke vezet.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.