Ferenc pápa
Ferenc pápa

MTI

 / Közélet

Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok - közölte a Szentszék az egyházfőt a Gemelli-klinikán kezelő szakemberek véleménye alapján szombat este.

Hirdetés

A közleményben kiemelték: a pápa stabil állapota azt mutatja, hogy jól reagál az eddig alkalmazott terápiára.

"Fokozatos, csekély javulás" regisztrálható - olvasható az orvosi véleményben.

Ferenc pápa továbbra is láztalan, javult a légzése, a vérkép paraméterei is stabilak maradtak.

Az orvosok kiemelték, hogy óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba az egyházfő állapotának alakulását illetően. Az orvosi közlés az utóbbi negyvennyolc órára vonatkozott, mivel utoljára csütörtök este adtak ki tájékoztatást. Ferenc pápa február 14-én került kórházba.

Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigént kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését.

Ferenc pápa a szombati napot imával és munkával töltötte. Üzenetet küldött a nemzetközi nőnap alkalmából, hangoztatva, hogy továbbra is bízni kell a nőkben, nagylelkűségükben és bátorságukban. Kell, hogy a nők számíthassanak az egész civil és egyházi közösség támogatására.

Az üzenet annak a beszédnek a részét képezte, amelyet a pápa helyett a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros olvasott fel az olasz Életért Mozgalom képviselőinek, akik jubileumi zarándoklaton vettek részt. A Gemelli-klinikán keltezett beszédben Ferenc pápa az élet szentségét hangsúlyozta.

Kijelentette:

miközben korunkat a selejtezés kultúrája uralja, az élet akkor a legszentebb, amikor sérülékeny. Kiemelte, hogy a társadalom akkor nevezhető igazságosnak, amikor védi a születendő életet, a segítségre szoruló időseket, a gyógyíthatatlan betegeket.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, hogy Ferenc pápa vasárnap sem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imádságot kísérő beszédét, amelyet immáron negyedik hete a Vatikán szöveges változatban közöl.

A Ferenc pápa felépüléséért minden este a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát szombat este Michael Czerny bíboros, az átfogó emberi fejlődésért felelős dikasztérium prefektusa vezeti.

A Vatikánban hétfőn kezdődnek a hagyományos nagyböjti lelkigyakorlatok, amelyeken a kúria bíborosai vesznek részt. A szentszéki szóvivő közölte, hogy Ferenc pápa videón keresztül sem csatlakozik a találkozókhoz.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.