Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett – közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
Ferenc pápán két bronchoszkópos vizsgálatot végeztek, illetve szükség volt a jelentős mennyiségű nyálka eltávolítására a tüdőből, amely korábban hörgőgörcs okozott neki.
A szentszéki sajtóközpontban elhangzott, hogy a váladék a kétoldali tüdőgyulladás következtében rakódott le.
„A délután folyamán újraindították a nem invazív gépi lélegeztetést. A szentatya mindvégig éber, tájékozott és együttműködő maradt” – közölte a VaticanNews.
A pápa vérvizsgálati eredményei változatlanok, és nem utalnak leukocitózisra (magas fehérvérsejtszámra). Ez azt jelzi, hogy nincs új fertőzés, és a nyálka felhalmozódása csupán a pápa meglévő tüdőgyulladásának következménye.
Az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségi állapotának alakulásáról
– szerepelt a Gemelli kórház információi alapján összeállított közleményben.
Az egyházfő tizennyolcadik napját töltötte kórházban. Február 22-én légzési rohama volt, február 29-én pedig elszigetelt hörgőgörcse.
Hétfő este a római Szent Péter téren Robert Francis Prevost bíboros, a püspöki dikasztérium prefektusa vezeti az egy hete ismétlődő rózsafüzérimát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.