Donald Trump amerikai elnök a G7-csúcson arra utalt, hogy felülvizsgálhatja az anchorage-i találkozón kialakult egyezséget.
Rendőrök menekítették ki az iráni női focistákat a hotelből, a felügyelőik bottal ütötték a nyomukat
Ausztrália menedéket nyújt az iráni női labdarúgó-válogatott öt tagjának, akik egy mérkőzésre érkeztek az országba.
Az elnök hangsúlyozta, hogy Irán elveszített "mindent, amivel rendelkezett", ide értve a vezetését.
A hangsúly az iráni konfliktuson volt, valamint az Egyesült Államok képviselőinek részvételével zajló, ukrajnai rendezésről folytatott tárgyalásokon.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy 44 iráni hajót süllyesztettek el, vagyis „a teljes haditengerészetüket”.
Donald Trump azt hangoztatta, hogy Irán bárkit is nevez meg új vezetőjének, az nem lesz hosszan a posztján, amennyiben ő nem fogadja el.
Hatalmas lángok csaptak fel egy teheráni üzemanyag-tároló közelében szombaton éjszaka.
Trump hangsúlyozta, hogy az USA csak „külső segítőként”, Európa iránti gesztusból van jelen a folyamatban.
Az amerikai elnök kifejtette, hogy az iráni rezsim fegyverletétele és az ország új vezetőinek kiválasztása után az Egyesült Államok és szövetségesei Irán felvirágoztatásán dolgoznak majd.
Közlése szerint az úgynevezett közép- és felső-középosztályú hadianyagból "gyakorlatilag korlátlan" az ellátás.
Az elnök a "Közel-Kelet vesztesének" nevezte Iránt.
Jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Donald Trump világossá tette, hogy olyan vezetőt akar Irán élén látni, aki "harmóniát és békét" hoz az ország számára.
Az amerikai elnök azt is jelezte, hogy az amerikai hadseregnek elegendő erőforrása van a támadások folytatásához.
Donald Trump szerint az ukrán elnök „nem mutat elégséges hajlandóságot a tárgyalásokra”, és akadályozza a rendezést.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a NATO nem vesz részt közvetlenül a műveletben.
A katona akció indokaira utalva kijelentette, hogy Irán évtizedeken keresztül jelentett fenyegetést az Egyesült Államok és Izrael számára.
A Trump-kormányzat tervei szerint az amerikai hadihajók biztosítanák a tankerhajók áthaladását a Hormuzi-szoroson.
Kijelentette, hogy az orosz–ukrán háború továbbra is nagyon előkelő helyen szerepel a prioritási listáján.
Hosszabb távon elősegíthetik a térség békéjét.
A Fehér Háznál a közel-keleti helyzet élvez prioritást.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
A miniszter elmondta, hogy a támadások intenzitása a következő szakaszban fokozódhat.
Az iráni atomprogramot már régóta az egyik, ha nem a legnagyobb fenyegetésnek tartja Izrael és az Egyesült Államok.
Kilátásba helyezte, hogy amennyiben mégis sor kerülne iráni válaszlépésekre, Washington "soha nem látott erejű" csapással reagálna.
Több kivezető út is van az Irán ellen indított offenzívából: sokáig is tarthat, de akár két-három napon belül is le lehet zárni.
Az amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése.
Az elnök ismét világossá tette, hogy Irán nem kerülhet atomfegyver birtokába.
A figyelmeztetést közvetlenül azután adták ki, hogy egy újabb tárgyalási fordulót tartott az Egyesült Államok és Irán.
A háborúnak nincs katonai megoldása.
Az amerikai elnök telefonon egyeztetett Zelenszkijjel, és gyors békét sürgetett az Axios értesülései szerint.