Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője beszédet mond egy ünnepségen Teheránban, 2024. október 2-án. Hamenei azt mondta: „a régió összes problémája az USA és szövetségesei beavatkozása miatt van”. (Fotó: EPA/Iráni Vezető Irodája)
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője beszédet mond egy ünnepségen Teheránban, 2024. október 2-án. Hamenei azt mondta: „a régió összes problémája az USA és szövetségesei beavatkozása miatt van”. (Fotó: EPA/Iráni Vezető Irodája)

MTI

 / Közélet

Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.

Hirdetés

Az elnök Truth Social oldalán washingtoni idő szerint szombaton kora este közzétett bejegyzésében a "történelem leggonoszabb emberének nevezte az iráni vezetőt", akinek halála igazságot szolgáltat Irán polgárainak, az amerikainak és mindenkinek, akinek halálát az ajatollah vezette iráni rezsim okozta.

Donald Trump bejegyzésében azt írta, hogy tudomása szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárda, a katonaság, valamint a további biztonsági és rendőrségi erők sok egysége nem akar harcolni, hanem élni kíván a számára felajánlott büntetlenség lehetőségével.

Megismételte korábbi szavait, amelyek szerint "most büntetlenséget élvezhetnek, később csak halál lehet a részük", és arra sürgette az iráni biztonsági erők tagjait, hogy álljanak a "hazafiak pártjára".

Hirdetés

"Ez egyedülálló óriási lehetőség az iráni emberek előtt, hogy visszavegyék országukat"

- hangoztatta.

Donald Trump bejegyzése szerint Ali Hamenei kiiktatása az Egyesült Államok hírszerzésének és az Izraellel való hírszerzési együttműködésnek köszönhető.

"Nem kerülhette el hírszerzésünket és magas fokú nyomkövető rendszereinket, és az Izraellel való szoros együttműködésnek köszönhetően nem tehetett semmit sem ő, sem a vele együtt megölt többi vezető" - fogalmazott az amerikai elnök, aki "vérszomjas gonosztevők bandájának" nevezte Irán eddigi vezetőit.

Az elnök ugyanakkor azt is világossá tette bejegyzésében, hogy az Irán elleni súlyos és célzott támadások megszakítás nélkül folytatódnak majd a jövő héten, illetve egészen addig, amíg nem sikerül elérni a célt, békét a Közel-Keleten és a világon.


 

Hirdetés

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek



 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.