Andrzej Duda lengyel elnök. Fotó: rbc.ua

Kijevnek is érdekében áll a lengyel-ukrán megegyezés a két ország között fennálló vitás, a történelmet is érintő kérdésekben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.

Ballisztikus rakéta. Illusztráció.

Az ukrán külügyminisztérium minden lehetőséget fontolóra vesz válaszul arra, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállít Oroszországnak, beleértve a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is

Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagországainak nem sikerült megállapodniuk Helga Schmid főtitkár utódjáról, miközben a főtitkár megbízatása kedden lejárt.

Pal Jonson svéd védelmi miniszter. (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Ukrajna önvédelemhez való jogát hangoztatta a svéd védelmi miniszter, az európai uniós tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját megelőzően.

Magyar-ukrán agrárminiszteri találkozó volt Kijevben. Fotó: kormány.hu/Pelsőczy Csaba

Nagy István hivatalos látogatásra hívta Magyarországra Tarasz Viszockij miniszteri ügyvivőt, és arra is megkérte, hogy vegyen részt egy, a hazánk által elnökölt uniós agrártanács ülésen is.

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadót fogadja Hszi Csin-ping kínai elnök a pekingi Nagy Népi Csarnokban (Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Trevor Hunnicutt)

Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak a stabilitás forrásának és a közös fejlődés hajtóerejének kell lennie a világbéke elérése érdekében.

Európai Unió. Illusztráció

Hazájának Ukrajna katonai támogatása iránti elkötelezettségét hangoztatta a csütörtökön a belga külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek informális találkozóján Brüsszelben.

 Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Nincs tudomásuk a Belgrádban elfogott "állítólagos horvát kém" kilétéről, és az ügy nincs a kormány érdeklődésének fókuszában - mondta kedden újságíróknak Gordan Grlic Radman horvát külügyminiszter.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora

Alacsonyabb szinten, a részletek kidolgozásával folytatódnak a tűzszüneti tárgyalások Kairóban Izrael és a Hamász között.

Petr Fiala cseh miniszterelnök

Prágának továbbra is legfőbb érdeke Ukrajna sokoldalú támogatása és az orosz agresszor megállítása.

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Fotó: armyinform.com.ua

Ukrajna arra akarja kényszeríteni Vlagyimir Putyin orosz diktátort, hogy diplomáciai úton fejezze be a háborút.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) fogadja Narendra Modi indiai miniszterelnököt Kijevben 2024. augusztus 23-án. (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

Az indiai miniszterelnök arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt pénteki kijevi látogatásán, hogy üljön tárgyalóasztalhoz az orosz féllel a béke előmozdítása érdekében.

Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió és Irán közötti kapcsolatokról és a mindkettőjüket érintő ügyekről egyeztetett telefonon Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Abbász Aragcsi új iráni külügyminiszter.

Narendra Modi, indiai miniszterelnök. Fotó: MTI/EPA/Haris Tjagi

Kijevbe érkezett pénteken Narendra Modi indiai miniszterelnök, hogy megbeszéléseket folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök fogadja Narendra Modi indiai kormányfõt a varsói miniszterelnöki hivatalban 2024. augusztus 22-én (Fotó: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka)

India komoly szerepet tölthet be az ukrajnai háború gyors befejezésében - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő Varsóban, Narendra Modi indiai miniszterelnökkel közös sajtóértekezleten.

Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

Az Európai Unió továbbra is elvárja, hogy vonják felelősségre azokat, akiknek köze volt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halálához.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (j) fogadja Antony Blinken amerikai külügyminisztert Jeruzsálemben 2024. május 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/Izraeli kormány sajtószolgálata/Haim Cah)

Izrael ragaszkodik az izraeli túszok szabadon engedésére vonatkozó áthidaló amerikai javaslathoz, amelyet viszont az előző éjjel a túszejtő Hamász palesztin iszlamista szervezet elutasított.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy a jelenlegi tűzszüneti és túszcsere tárgyalások talán az utolsó esély az elraboltak szabadon engedésére.

Jun Szogjol dél-koreai elnök beszédet mond a demokráciát veszélyeztető folyamatokról egy nemzetközi konferencián Szöulban 2024. március 18-án. Fotó: MTI/EPA/Kyodo News pool/Kim Minhi

Szakértői szintű egyeztető tanács létrehozásával újraindítaná a párbeszédet Észak-Koreával a dél-koreai elnök .

Lengyel katonák a fehérorosz határon ( Illusztráció )

Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró szabadon bocsátásától tette függővé Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a lengyel-fehérorosz határátkelők megnyitását.

 Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Sebastian Scheiner)

Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter sürgette a NATO-t Törökország kizárására Recep Tayyip Erdogan török elnök azon fenyegetése miatt, hogy a Gázai övezeti háború miatt katonailag beavatkozhat Izraelben.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának stratégiai kommunikációs koordinátora

Mintegy 200 millió dollár új katonai támogatást ad Ukrajnának az amerikai készletekből az Egyesült Államok.

Petr Pavel cseh államfő

Oroszország és Kína aktív részvétele nélkül a béketárgyalások Ukrajnáról nem hozhatnak semmiféle eredményt - vélekedett Petr Pavel cseh köztársasági elnök.

 Stéphane Séjourné francia külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácsülésén 2024. július 22-én. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Ukrajnával kapcsolatban a legfontosabb az európai uniós egység megőrzése - jelentette ki Stéphane Séjourné francia külügyminiszter.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij. Fotó: Chip Somodevilla, Ukrainian Presidency / Handout / Anadolu / Getty Images

Az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről is beszélt telefonon Donald Trump republikánus elnökjelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.

Ukrán hadsereg. Illusztráció

A világnak nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy meggyőzze, üljön tárgyalóasztalhoz és fontolja meg a háború befejezését - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

A háborút csak azok akadályozhatják meg, akik részt vesznek benne, de "nem tűnik úgy, mintha Izrael ezt szeretné".

 Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Sebastian Scheiner)

Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter hivatalosan elutasította Espen Barth Eide norvég külügyminiszter izraeli látogatási kérelmét.

NATO. Illusztráció

A NATO alapításának 75. évfordulós megemlékezésével hivatalosan is megkezdődött a védelmi szövetség csúcstalálkozója Washingtonban.

Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke

Németországnak az európai közös biztonság vezető államává kell válnia – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a két ország közötti kormányközi tárgyalások után.