Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön felhívta Vlagyimir Putyin orosz diktátort, ez volt az első telefonbeszélgetés, miután a republikánus elnökjelölt megnyerte a választást – számol be vasárnap este az rbc.ua hírportál a The Washington Post című amerikai lapra hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai újságot tájékoztató forrás szerint Trump a beszélgetés során azt tanácsolta Putyinnak, hogy ne eszkalálja az ukrajnai háborút, és emlékeztette Washington jelentős európai jelenlétére. A cikkben továbbá arról is szó van, hogy a két vezető az európai kontinens békés céljáról tárgyalt.
A korábban be nem jelentett telefonhívás nyomán széles körben elterjedt a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy Trump keddi győzelme után hogyan állítja helyre a kapcsolatait az Egyesült Államok szövetségeseivel és ellenfeleivel.
A helyzetet jól ismerő két személy szerint az ukrán kormány értesült Trump telefonhívásáról, de nem tiltakozott a megbeszélés ellen.
Az ukrán tisztviselők már régóta tudják, hogy Trump kapcsolatba lép az orosz diktátorral Ukrajna problémájának diplomáciai megoldása érdekében.
Trump az elnökválasztási kampánya során azt mondta, hogy azonnal véget vet a háborúnak, de nem árult el részleteket arról, hogyan csinálná. Az ügyben jártas emberek elmondták, hogy Trump privátban jelezte, hogy támogatni fog egy megállapodást, amelynek értelmében Oroszország megtartja az elfoglalt területek egy részét, és a beszélgetés során röviden érintette a harctéri helyzetet - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.