Az ember természetes vágya a biztonság.
A „világrend lerombolásával” vádolta az Egyesült Államokat Valerij Zaluzsnij, Ukrajna londoni nagykövete, az ukrán fegyveres erők volt főparancsnoka.
Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke számos európai vezetőt és az Európai Unió vezetőit hívta meg egy vasárnapi csúcsra, hogy „előmozdítsák” Ukrajna és a biztonság ügyét.
Mark Rutte hangsúlyozta, a jelenlegi veszélyes időben fokozni kell a biztonságot, és ennek érdekében erősíteni szükséges az együttműködést az Európai Unió és a NATO között.
A belgiumi katonai objektumok biztonságának szilárdságát tesztelő, "visszafogott műveletek" megszaporodását észlelte a belga védelmi minisztérium az elmúlt években, és emögött Oroszországot gyanítja.
Életbe lépett kedden a kiberrezilienciáról szóló európai uniós jogszabály (CRA), amelynek célja az online tér biztonságosabbá tétele Európában.
A megbeszélésnek témája volt az ukrajnai konfliktus mellett az Egyesült Államok és Oroszország közötti feszültségek csökkentése is.
Oroszország és Kína megpróbálja destabilizálni a NATO-tagországokat különböző szabotázsakciók, kibertámadások, az energia fegyverként való felhasználása által, valamint az energiarendszerek veszélyeztetésével.
Advent első vasárnapján rendkívüli készültség lépett életbe a pápai állam látogatható területein, mindenekelőtt a Szent Péter téren.
Elvesztette motorerejét és manőverezőképességét egy olajszállító hajó a Vörös-tengeren, miután Jemen partjaitól nem messze lövések és dróntámadások érték.
Rendkívül komoly ma a biztonsági helyzet a világban, s ez számos esetben Csehországot is érinti - jelentette ki Michal Koudelka tábornok, a cseh civil elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) igazgatója.
A jövő héten kezdődő ötkarikás játékok előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról.
Július 1-jén Törökország, Bulgária és Románia közös aknamentesítésbe kezdett a Fekete-tengeren a biztonságos hajózás, többek között a gabonaszállítás érdekében.
Az Ukrajnának nyújtott támogatás nem jótékonysági gesztus, hanem hozzájárulás az európai országok biztonságához az orosz fenyegetés hátterében.
Lengyelország és a balti országok támogatást kérnek az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökétől keleti határaik megerősítéséhez.
Védelmi miniszter szerint minden készen áll arra, hogy 2025. január elsejétől bevezessék a sorkatonai szolgálatot.
Szigorították a határellenőrzéseket Németországban, ahol az Európa-bajnokság ideje alatt, több mint 22 ezer szövetségi rendőr biztosítja a rendet az utcákon.
Európának többet kell költenie a biztonságra - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Legfontosabb az Irán és Izrael közötti helyzet elmérgesedésének elkerülése - jelentette ki Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
A holland biztonsági tanács (OVV) vizsgálatot indít menekültközpontokban élő gyermekek helyzetéről.
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint Izrael biztonságának szavatolása a közel-keleti térség békéjének alapvető feltétele, de véget kell vetni a Gázai övezetben dúló konfliktusnak is.
Josep Borrell: az új uniós tengeri misszió szavatolja a hajózás biztonságát a Vörös-tengeren.
Megkezdődött az uniós csúcs Brüsszelben.
A NATO továbbra is "az európai biztonság gerince".
"Kialakulhat egy olyan lehetőség, amikor azt mondják: most vagy soha" - szögezte le.
Állapította meg a Sophos információbiztonsági cég.
"Egyre inkább elmélyülnek a létező konfliktusok, és újabbak is születnek" - mutatott rá Petr Pavel.
A cseheknek hónapok óta nincs nagykövetük Moszkvában.
A Wagner csoport azonnali távozását akarják.
A gép 30 másodperc alatt 2,4 kilométert veszített a magasságából.